FRISSÍTVE – A Szomszédnéni Produkciós Irodának ítélte idén a Karinthy-gyűrűt a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. és az Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA).
2014. június 24., 13:312014. június 24., 13:31
2014. június 24., 15:072014. június 24., 15:07
„Nagyon büszkék vagyunk, hogy, úgymond „ilyen fiatalon” elnyertük a Karinthy-gyűrűt, amely arra inspirál minket, hogy ne üljünk a babérjainkon vagy a gyűrűinken, hanem tovább csiszoljuk tudásunkat és még viccesebbek legyünk” – nyilatkozta a Krónikának Bálint Ferenc, a Karinthy-gyűrűt elnyerő Szomszédnéni Produkciós Iroda humoristája.
A Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs alkotta kolozsvári humorista duónak ítélte ugyanis idén a Karinthy-gyűrűt a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. és az Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA). A Magyar Rádió Humorfesztiváljának felfedezettjei július közepén vehetik át a magyar humoristák elismerésére alapított díjat.
Bálint Ferenc elmondta, amikor pár évvel ezelőtt Badár Sándorral együtt megkapták a MR1-Kossuth Rádióban hallható Rádiókabaré Bonbon díját, már akkor azzal „fenyegették” őket, hogy már csak a Karinthy-gyűrű van hátra. A humoristából egyébként csak nehezen tudtuk a nyilatkozatot kicsikarni, ugyanis elsőre elviccelte a dolgot, mondván, nemcsak azért örülnek a díjnak, mert erdélyi humoristákként ők az elsők, akik elnyerték az elismerést, de azért is, mert ketten vannak, ezért rögtön két gyűrűt is nyertek.
„Csak azt sajnálom, hogy nem négyen vagyunk” – fűzte hozzá az érthetően vicces kedvében levő Bálint Ferenc.
A stand-up műfajt képviselő két ifjú humorista 2001-ben hozta létre a társulatot Kolozsváron. Tagjai a Dumaszínháznak, valamint ötletgazdái és szervezői a régió legnagyobb humorrendezvényének, az Erdélyi Humorfesztiválnak. A Szomszédnéni Produkciós Iroda a Kossuth Rádióban hallható Rádiókabaré műsoraiban nyújtott kiemelkedő munkájáért részesült az elismerésben. A 40. alkalommal odaítélt díjat az MTVA tájékoztatása szerint először kapják külhoni humoristák.
A Karinthy-gyűrű a magyar humoristák legnagyobb elismerése, amelyet 1975 óta minden évben odaítélnek. Az elismerést olyan kiváló humoristák kapták meg eddig, mint a díj alapítója, Marton Frigyes, Hofi Géza, Markos György és Nádas György párosa, Fábry Sándor, Kern András, Kovács András Péter, Kőhalmi Zoltán, Bödőcs Tibor, illetve Hadházi László.
A díjat tavaly Badár Sándor vehette át. A Szomszédnéni Produkciós Iroda két tagjának Jónás István, a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója adja át a díjat júliusban.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!