Hirdetés

A szexuális nevelés a testi-lelki fejlődésről szól

Beszélni kell róla. Az otthoni nevelés mindennek az alapja •  Fotó: Haáz Vince

Beszélni kell róla. Az otthoni nevelés mindennek az alapja

Fotó: Haáz Vince

Csak előnyökkel járhatna a szexuális nevelés tantárgy, és emellett nagyon sok más olyan ismeretanyag tanítása is, amelyek nemcsak a nyers tudásról szólnak, hanem arról, hogy a fiatalok jobban megismerjék önmagukat – jelentette ki a Krónikának Mészáros Andrea kolozsvári pszichoterapeuta. A szakember az iskolai és otthoni szexuális nevelés fontosságáról beszélt lapunknak, illetve arról, hogy melyek lehetnek a veszélyei a jelenleg támogatott „életre nevelés” elnevezésű tantárgynak.

Simó Helga

2021. szeptember 20., 14:232021. szeptember 20., 14:23

Jó ideje „vívódik” a romániai politikum és közvélemény a gyerekek iskolai szexuális nevelésével. Tavaly márciusban szavazta meg a bukaresti parlament az iskolai szexuális nevelés bevezetéséről szóló törvényt, egy hónapra rá az államfő kihirdette.

Ám – főként a román ortodox egyház tiltakozásának hatására – a parlament úgy módosította a jogszabályt, hogy a szexuális nevelés kifejezést egészségügyi nevelésre cserélték, és szülői beleegyezéstől tették függővé az órákon való részvételt.

Hirdetés

Az oktatási minisztérium jelenlegi álláspontja szerint önálló tantárgyként nem létezhet a szexuális nevelés. Azonban támogatják az „életre nevelés” elnevezésű kötelező tantárgy bevezetését, amely több modulból állna, melyek között szexuális és egészségügyi nevelés is szerepel, és állampolgári ismeretek, egészséges táplálkozás, közlekedésbiztonság és elsősegélynyújtás oktatása. Az ortodox egyház eközben az „életre nevelésről” szóló tanórák fakultatív jellegének megőrzését szorgalmazta, és a keresztény családmodell értékeivel ellentétes ideológiai tartalmú, a korosztály számára nem megfelelő „szexuális nevelés” veszélyeire figyelmeztetett.

Ugyanakkor a Romániai Pszichológusok Szövetsége tudományos álláspontot is megfogalmazott a szexuális nevelés kérdésében.

Az általuk idén augusztusban kiadott közlemény szerint a szexuális nevelés nemcsak a szexualitással kapcsolatos információkat nyújt, hanem olyan kérdéseket is felvet, mint az emberi test fejlődése, egészséges kapcsolatok és hatékony kommunikáció, emberi értékek és jogok, beleegyezés és biztonság, testkép, a megkülönböztetésmentesség és a sokszínűség tiszteletben tartása.

Mindezek ismeretében Mészáros Andrea kolozsvári pszichoterapeutával beszélgettünk a szexuális nevelés fontosságáról, milyen hátrányokkal járhat annak hiánya, illetve hogy melyek lehetnek a veszélyei a jelenleg támogatott „életre nevelés” elnevezésű tantárgynak.

A gyermekek fejlődésének része a pszichoszexuális fejlődés is

Mészáros Andrea a Krónikának elmondta, szakemberként úgy gondolja, hogy csak előnyökkel járhatna a szexuális nevelés tantárgy, és emellett nagyon sok más olyan tantárgy bevezetése is, amelyek nemcsak a nyers tudásról szólnak, hanem arról, hogy a fiatalok jobban megismerjék önmagukat.

Szerinte éppen itt lenne az ideje, hogy elfogadjuk: a fejlődésük szerves része a pszichoszexuális fejlődés is.

A pszichoterapeuta úgy véli, hogy ha a pszichoszexuális fejlődés kifejezést használnánk, akkor talán nem lenne annyi félreértés, miszerint ez egy nyers, csupán szexualitásról szóló tantárgy, hanem a pszichésen fejlődő fiatalok helyes biológiai és pszichológiai fejlődéséről, növekedéséről szólna. Valamint arról, hogy biztosítsuk a gyermekeknek a potenciáljuk maximumán történő fejlődést.

Mészáros Andrea hangsúlyozta, abban az esetben, ha a gyermek az iskolában és otthon sem kap ilyen jellegű nevelést, akkor nagyon sok olyan problémába ütközhet, amely meg tudja rekeszteni fejlődésében.

Lehetnek olyan korai negatív tapasztalatai, életeseményei, amelyek tévútra viszik a fejlődését, rossz hatással lehetnek rá. „Az első szerelem feldolgozatlansága alacsony önbecsüléssel járhat, erős félelmet generálhat. Olyan testi közelségekről beszélünk, amelyek meg tudják sebezni a fiatalokat. Önmaguk testi, biológiai fejlődésében rengetegszer megjelenhet az, hogy nem tudnak beépíteni valamit az életükbe, megszégyenülnek valami miatt, és ez mind a szexualitás része. De nem a nyers testiségről szól, hanem a fejlődésükről. Ezt kellene megérteni mindenkinek” – fejtette ki a pszichoterapeuta.

A legnagyobb veszély szerinte az esetleges agressziónak való kitétel. Ugyanis ha a fiatalok nem tanulják meg óvatosan megközelíteni ezt a fajta fejlődést, akkor – esetleg a szerelem miatt – ki vannak téve annak, hogy valaki kihasználja a testi közelséget. Nagyon komoly traumákról lehet szó, szexuális abúzusról, amely egyre gyakoribb a fiatalok körében, és amely kapcsán tévesen a lányokra szoktunk gondolni, de a fiúk is ki vannak ennek téve. „A szexuális neveléssel önbecsülésre, a határainkra, a testünk ápolására is tanítjuk a fiatalokat, és arra, hogyan mondjunk nemet” – húzta alá Mészáros Andrea.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

A szülők sem „félistenek”, nem lehet tőlük mindent elvárni

Munkája során azt tapasztalta, létezik a fiataloknak az a rétege, amely sem az iskolában, sem otthon nem kap felvilágosítást. Ez a legrosszabb változat számukra. Viszont ott, ahol adott, hogy nyitottak a szülők, és elfogadják, hogy ez a fejlődés szerves része, ott önszorgalomból, az osztályfőnökkel együtt kezdeményeznek. Ennek következtében szülői aláírással együtt, az osztályfőnökkel összeegyeztetve, általában osztályfőnöki órán történnek ezek a fakultatív bemutatók.

Mészáros Andrea elégedetten számolt be arról, hogy nem csupán városi iskolákban tartott már felvilágosító előadásokat, hanem egyre több meghívás érkezik falvakból, illetve nemrégiben még egy keresztény szabadegyetemen is előadott.

Úgy érzi, hogy egyre többen nyitnak a téma felé. Arról, hogy mennyire kellene beleszólniuk a szülőknek a tanrend alakításába, akár egy aláírás erejéig is, úgy vélekedett, hogy minden tisztelete a szülőké, amiért ők tesznek le egy nagyon fontos alapot a gyermekek nevelésében. Azonban a szülők sem „félistenek”, és nem lehet tőlük mindent elvárni. Nincsenek minden területen felkészülve, csak azért, mert szülőkké váltak. „Úgy gondolom, hogy főleg azokban az esetekben, ahol nehezebben közelítik meg ezt a témát otthon, ott nem kéne megakadályozzák, hogy a gyermekek legalább az iskolában kapjanak felkészült szakemberek által ilyen jellegű oktatást is” – hangsúlyozta a szexuálterápiával is foglalkozó szakember.

Ugyanis sok esetben megtörténik, hogy ha otthon nincs szó a szexuális nevelésről, akkor az a szülő nem ad beleegyező aláírást a fakultatív órán való részvételre sem.

Elfogadásra alapuló viszony a saját testünkkel

A nemzetközi iránymutatásoknak megfelelően a Romániai Pszichológusok Szövetsége közleményében a szexuális nevelést fokozatos, tudományos bizonyítékokon alapuló tanítási és tanulási folyamatként értelmezi, amely a gyermekek kognitív és érzelmi fejlődésének életkorához és szintjéhez igazodik. Ezzel Mészáros Andrea is egyetért. Úgy véli, az optimális az, ha az alapoktól, a szülőktől indul a szexuális nevelés, és nincs korhatár. „A nevelésben egész kicsi kortól, otthon kezdve, egy olyan viszonyt kellene kialakítani a saját testünkkel, ami elfogadásra alapul. Ugyanúgy, ahogy megtanítjuk, hogy bizonyos testrészeknek, mint a láb vagy a kéz, hogy kell mondani, mi a megnevezése, úgy a nemi szerveinket is meg kéne tanítani kicsi kortól. Először is megnevezni, mert akkor nem alakulnának ki félelmek és gátlások, és mernének könnyebben beszélni és kérdezni a gyermekek” – fejtette ki a szakember.

Úgy véli, hogy ez lenne a kiindulópont, amivel megalapoznánk, hogy ha úgy adódik egy-egy kiemelkedő esetben, a gyermek merjen kérdezni a biztonságos kommunikáció tudatában.

Így nem indulna el az a lavina, amely elfojtással, tagadással és belső félelmekkel jár. Így észre lehetne venni a kirívó abúzusos helyzeteket is, mert el tudják mondani a biztonságos kötődés miatt a szülőnek, hogy ha történik velük valami.

Felkészült szakemberekre van szükség

Mészáros Andrea az „életre nevelés” tantárgy kapcsán elmondta, nincsenek információi arról, hogy az, aki ezt az órát tartani fogja, annak majd milyen jellegű képzéssel kell rendelkeznie. „Úgy gondolom, hogy az életre nevelés tantárgy akkor lenne visszalépés, ha olyasvalaki oktatja, akinek nincs komoly szakmai tapasztalata a szexuális nevelésben. Ugyanis nem szabadna összemosni a pszichológia különböző területeit. Mindegyik különálló, nagyon komoly felkészülést igénylő ágazat, és egy általános iskolai pszichológustól nem szabad elvárni, hogy a pszichológiának ezt a bizonyos ágát magas szinten űzze” – fejtette ki a pszichoterapeuta.

Hozzátette, hogy az „életre nevelés” akár lehetne egy jó megközelítés is, mert abban még több lehetőség rejlik, hogy jól fejleszthessék a fiatalokat.

Viszont ha ennek szerves részeként kezelik a szexualitást, ahhoz már szakképzett oktató szükséges. Az ezzel járó buktatókat nagyon könnyű lenne kivédeni azzal, hogy ha összeállna egy tanmenet és egy oktatókönyv, amelyből tudna meríteni adott esetben a nem szakképzett oktató is, és így nem vagy kevésbé adna át oda nem illő vagy téves információkat.

A szakember arra is rávilágított, hogy rengeteg téves információ kering a szexualitással kapcsolatban. „Például a Google nagyon sok helytelen információt ad, a szülőkkel való biztonságos beszélgetésre meg nagyon ritkán van alkalom. És a szülő sem tudhatja ezeket az információkat, ha őt sem tanították meg annak idején. Ezért nem szabad ujjal mutogatni a szülőkre sem – magyarázta Mészáros Andrea. – Most próbáljuk valamilyen kompromisszumos helyzetből megközelíteni a szexuális nevelést az iskolában, de ott meg nincs tanmenet, és nem tudjuk, hogy ki fogja oktatni. És akkor a végén ott tartunk, hogy rengeteg fiatal, aki elmúlt már 18 éves, nagyon sok téves információval éli az életét, a szerelmét és a szexualitását.”

A szexuálterapeuta leszögezte, ha még mindig azon a szinten vagyunk ebben a „szabados” világban, hogy nagyon sokaknak gondot jelent egyáltalán hangosan kimondani a hüvely vagy a pénisz szót, addig szerinte más példát nem kell mondani arra, hogy rosszul csináljuk.

Az ortodox egyház álláspontjával kapcsolatban határozottan úgy véli, hogy túl nyersen, fejlődésismeret és pszichológia nélkül tekintenek a testiségre, és nem veszik észre, hogy a tiltás nem jó módszer. „A mai rohamos fejlődéshez, amin keresztülmennek a fiatalok, valójában az illene, hogy inkább elmondjuk, hogy miért nem, és akkor sokkal több esélyünk van, hogy ne tegyék. Nem azért fogják megtenni, mert beszélünk róla, hanem azért nem teszik, mert végre értik a folyamatot, a buktatókat. Ugyanis a fiatalok nem buták, és ha értik a testiséggel járó buktatókat, sokkal jobban át fogják gondolni a tetteiket” – fejtette ki a szakember.

Hirdetés
4 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés