
Fotó: A szerző felvétele
2012. június 18., 08:482012. június 18., 08:48
A kiállítók külön hangsúlyt fektettek a távközlés helyi vonatkozásaira, például az egykori falusi és városi vezetékes rádiók bemutatásával a sepsiszentgyörgyi vezetékes rádió történetét, a kábeltelevízió, a rádióamatörizmus és más Kovászna megyei vonatkozású technikatörténeti eseményt idéztek meg. A kiállítással a helyi Puskás Tivadar Szakközépiskola tanulói és tanárai a zseniális névadó emlékének adóznak, bemutatva életútját, szerepét a tömegtájékoztatás, valamint a távközlés fejlődésében és elterjedésében.
Pénteken este a kiállításmegnyitóval egy időben bemutatták a Puskás Tivadarról szóló könyvet is, amelyet Rajnai Zoltán budapesti mérnök-ezredes, Csáky Ernő sepsiszentgyörgyi tanár-gyűjtő és Puskás Attila, a feltaláló Sepsiszentgyörgyön élő utóda állított össze. Péter Sándor tanár – aki Csáky Ernő gyűjtőmunkáját segítette – a megnyitón elmondta, Puskás Tivadar Edisonhoz hasonló méretű személyiség volt, ötleteivel, találmányaival az egyetemes tudományosságot vitte előre.
A kiállításon bemutatott gramofonok, patefonok többsége ma is működik, holott a legnagyobbra például úgy találtak rá, hogy egy lakodalomban a bort töltötték a tölcsérén keresztül – emlékezett vissza Péter Sándor. Rajnai Zoltán felidézte Puskás Tivadar életét, elmondta, a kora géniusza volt, 1879-ben ő mutatta be az első telefonbeszélgetést Pesten, részvényeseket keresett, hogy beindítsa az első telefonközpontot, amikor nem talált támogatókat, egyedül szerezte meg az engedélyt, 1880-ban saját lakásában telepítette a Bell cégtől vásárolt központot, s 25 előfizetővel beindította a telefonszolgáltatást.
A kiállításon több száz berendezést, készüléket tekinthetnek meg és próbálhatnak ki az érdeklődök, többek között meghallgathatják Puskás telefonhírmondóját, és megtekinthetik telefonközpontját is működés közben.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.