
2011. november 09., 09:242011. november 09., 09:24
Berecki Emőke az ifjúsági versenyben szerzett bronzérmet, míg csapatban a felnőttek versenyében nyertek ezüstkupát. Mint Kiss-Budai elmondta: a fesztivál utolsó napján került sor a csapatversenyre, amikor úgynevezett fekete dobozból kellett háromfajta ételt elkészíteniük. A „fekete doboz” esetükben azt jelentette, hogy a dobozban található alapanyagokból kellett a versenyzőknek főzniük úgy, hogy előzőleg nem ismerték a doboz tartalmát.
„Az az ötletem támadt, hogy ha már svéd állampolgár vagyok, én legyek Svédország. Berecki Emőkével csak ketten voltunk a csapatban, úgy érzem, derekasan helytálltunk, hiszen elhoztuk az ezüstkupát. Ez más romániai csapatnak még nem sikerült, eddig nemzetközi versenyen bronzéremnél többet nem szereztek. A csapatbemutatáson a szervezők kezembe nyomtak egy svéd zászlót, Emőke ott állt mellettem, így az ő bronzérme is svéd színekben született” – mesélte el a svéddé válás történetét Kiss-Budai Tibor.
Elmondása szerint dobogós helyezésük óriási meglepetést okozott, hisz a mezőnyben ott voltak a legnevesebb szállodák séfjei. Kérdésünkre elmondta: a rendelkezésére álló nyersanyagokból egy hideg gyümölcskrémlevest varázsolt, amelyben megy, cseresznye, szeder és vörösbor volt öszszekeverve, a második pedig sült lazac volt, félbevágott cukkinival és szósszal, amely kivívta a zsűri elismerését. A Spritz kávézó tulajdonosa még elmondta: Moldova főzőfesztiválján egyébként összesen 9 kategóriában, felnőtteknek és ifiknek is rendeztek versenyt a szervezők, 12 ország képviseltette magát a megmérettetésen, általában 10–20 fős csapatokkal, Romániából vele együtt három szakács vett részt a kisinyovi gasztronómiai eseményen.
„A moldovai és az azeri csapat bemutatott egy-egy esküvőt, hihetetlen volt látni, ahogyan a legapróbb részletekre is odafigyeltek” – válaszolta Kiss-Budai kérdésünkre, hogy mi volt számára a legnagyobb élmény a főzőversenyen. Hozzáfűzte, nem bánta volna, ha lett volna olyan támogató, amely lehetővé tette volna – a példa kedvéért – egy székely esküvő bemutatását.
„Életemben először vettem részt ilyen versenyen, ami nem világrekord-kísérlet, hanem igazi verseny” – nyilatkozta a Krónikának Kiss-Budai Tibor.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).