
Fotó: Lukácsi Lehel
Bolyai Csaba helyi történész Galaktikus Útikalauz Stopposoknak – a Balkánhoz című kötetét mutatják be csütörtök este hét órától az udvarhelyi Tamás Áron Gimnázium bentlakásának Nyírő József dísztermében.
2014. október 01., 18:422014. október 01., 18:42
„A könyv megírásával legfőbb célom az volt, hogy betekintést nyújtsak az olvasóknak a stoppos életmód különleges, vicces, tanulságos, vagy esetenként kellemetlen részleteibe” – nyilatkozta Bolyai Csaba. Mint mondta, gyerekkori álma volt, hogy saját kötetet írjon. Egyetemistaként kezdett sűrűbben stoppolni, amit szülei eleinte elleneztek, mert féltették, végül azonban muszáj volt beletörődniük.
„Mindig is fontos volt számomra ez az életforma. Szabadságot érzek az országúton, és rengeteg érdekes embert megismertem, akivel másképp sohasem találkozhattam volna. Egyszer például egy angol nemzetiségű egyetemi tanár vett fel, aki néprajzkutatóként Afrikában együtt vacsorázott Moammer Kadhafi líbiai diktátorral” – fejtette ki.
Magyarországon, egy kellemetlen stoppos élmény után fogalmazódott meg benne, hogy kiadványba foglalja élményeit. Ízelítőként Bolyai beszámolt egy kellemes élményéről is, amikor egy roma család vette fel, két generáció utazott a buszban, számára pedig egyetlen szűk helyet tudtak biztosítani.
„Kellemesen csalódtam bennük, hiszen hamar kiderült, hogy elképesztően kedves és nagylelkű emberekről volt szó. Épp egy vásárra mentek, ruhákat árulni, portékáikból pedig jócskán ajándékoztak nekem is, sőt vacsorára is elhívtak” –– mondta el a könyv szerzője.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!