Hirdetés

A sport határtalan szeretete – Schmitt Pál a váradi jótékonysági bálon

Schmitt Pál egykori köztársasági elnök, olimpiai bajnok is ellátogatott szombaton a nagyváradi jótékonysági sportbálra, amelyet a Partium Egyetemi Sportklub javára rendeztek meg immár nyolcadik alkalommal neves sportemberek, ifjú labdarúgók, közéleti személyiségek, művészek részvételével.

Krónika

2015. február 08., 16:242015. február 08., 16:24

A református egyházkerületi székház dísztermében köszöntötte a meghívottakat a 2007-ben alakult egyetemi sportklub alapító elnöke, Tőkés Máté, sorra üdvözölve az illusztris vendégeket, élükön Schmitt Pál világ- és olimpia bajnok vívóval, a Magyar Köztársaság volt elnökével, az olimpiai mozgalom kiemelkedő személyiségével, akit tavaly novemberben a nemzet sportolójává választottak Grosics Gyula helyére.

Az Aranycsapat legendés kapusának csapattársa, az idén januárban elhunyt Buzánszky Jenő a váradi sportbálsorozat állandó díszvendége és védnöke volt az évek során – a bál kezdetén néma főhajtással emlékeztek a tisztelgők mind rá, mind az Aranycsapat többi tagjára és az elmúlt évben elhunyt jeles magyar sportemberekre.

„Jóleső érzéssel tekintünk vissza arra a kilenc évre, amely a Partiumi Egyetemi Sportklub megalakulása óta eltelt. Büszkén gondolunk az utóbbi években elért egyre szebb eredményekre, amelyek sorát kezdhetnék a baráti grundfoci szintjén induló labdarúgócsapat megalakulásával, s folytathatnák a fokozatos előrelépés állomásainak számbavételével, gyermek- és ifjúsági csapataink létrehozásával, a Bozsik-programban elért eredményekkel vagy a két nemzet bajnoki címét is elnyerő NAC centenáriumának megünneplésével” – fogalmazott nyitóbeszédében Tőkés Máté.

A bál fővédnöke, Schmitt Pál anekdotázva emlékezett kor- és kartársaira, kitérve röviden a nemzet sportjának állapotára, céljaira, esélyeire, az olimpia körüli tervezgetésre is. Baráti, testvéri közvetlenséggel törölte el felszólalásában az adminisztratív, politikai és színvonalbeli határokat a szétszakadt magyar nemzetrészek és az egyes sportteljesítmények között.

Tőkés László EP-képviselő, a Partiumi Keresztény Egyetem alapító elnöke ünnepi beszédében méltatta a fiatalok törekvését, a támogatókat, de szólt a kerékkötőkről és a sajátos romániai viszonyokról is, ahol nemcsak az egyéni vagy csapatteljesítmény sikerteremtő, hanem mindinkább a pénz is. Sajtóirodájának közleménye szerint kidomborította a sportmozgalom jelentőségét a határok fölötti nemzeti integrációban éppúgy, mint az ifjúság testi és szellemi épülésében, nevelésében.

Eszmei vonatkozásban hangsúlyozta a tömegsport fontosságát a professzionális versenysport mellett, a kapcsolattartást és csapatmunkát, az „itthoniak és otthoniak” egymásra találását. Szólt az eltelt negyedszázad történéseiről a várakozások és csalódások vonatkozásában, további küzdelemre és építkezésre biztatva. Végül pedig sürgette az összetartó csapatmunkát, a konvergens teljesítményt a nemzetpolitika, a társadalom és egyházszervezés, a sportmozgalom terén egyaránt.

Az est amúgy nem csupán a futballról szólt, hiszen például az egykori jeles labdarúgók mellett – mint például Dunai Antal vagy Kű Lajos – jelen voltak az FTC baráti körének vezetői, illetve Juhos Gábor maratonista, Varga Csaba alpinista is, sportvezetők, szakújságírók és diplomaták. A jó hangulatról Pándy Piroska operaénekes, a Sanzon együttes és Komáromi Pisti gondoskodtak.

Tombolát is rendeztek, illetve képzőművészeti alkotások és sportrelikviák aukcióját. Az adományokkal és felajánlásokkal a Partium FC labdarúgócsapatának fenntartását támogatták azok, akik a meghívóban jelzett jótékonyság és önkéntesség szellemében hozzájárultak ezzel is a partiumi magyar sportélet újjáteremtéséhez.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés