
A parajdi Sóvidék a hétvégi Székely Fesztivál kiemelt vendége, a gasztrokulturális majálisnak péntektől vasárnapig a budapesti Millenáris Park ad otthont.
2015. április 28., 19:242015. április 28., 19:24
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a rendezvény fővédnöke a fesztiválról tartott keddi budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a gazdasági kapcsolatok erősödéséhez szükség van arra, hogy egy ilyen rendezvény keretében mutatkozhasson be a Székelyföld Magyarországon.
A három napon át több száz kiállító több ezer székelyföldi terméke kerül az asztalokra, emellett értékes kulturális programok is lesznek – tette hozzá a miniszter. Varga Mihály kiemelte: bízik abban, hogy nemcsak kulturális, művészeti és gasztronómiai kapcsolatok fognak ezáltal erősödni, hanem az a kapocs is, amelynek hosszú évtizedekre meg kell tartania a Székelyföldet a magyar gazdasági vérkeringés részeként.
A miniszter kiemelte: helye és szerepe kell legyen annak, hogy a Székelyföldet, a Kárpát-medence egyik legígéretesebb és legszebb régióját minél több szállal kapcsoljuk Magyarországhoz. Mint mondta, a szálak és kötődések megvannak, hiszen mintegy 11 ezer magyar–román vegyesvállalat működik a két ország között, ez jó alapot teremt arra, hogy a Székelyföld a magyar gazdasági vérkeringés része legyen és maradjon – hangsúlyozta.
Lukács Csaba, a Székely Szeretetszolgálat elnöke hozzáfűzte: a parajdi sóbánya felajánlásaként összesen 10 tonna só – 2 ezer sótégla – kerül Budapestre, ebből ezer téglát a Cseppkő utcai gyermekotthon, ezer téglát pedig a Völgy utcai Ökumenikus Óvoda kap. Szólt arról is, hogy a rendezvény első napján Hargita megye, második nap Kovászna, harmadik nap Maros megye és olyan magyarországi szervezetek mutatkoznak be, amelyek ápolják a székelyföldi hagyományokat.
A rendezvényre 25 ezer darab töltelékes káposztát készítenek, bemutatkozik pénteken az Erdélyi Pálinka Lovagrend gyümölcspárlataival, fellép mások mellett a Codex régizene-együttes és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. Másnap egyebek mellett a parajdi sóbányát és natúr termékeit ismerhetik meg a látogatók. Szombat este rendezik meg a Millenáris Teátrum épületében a Székely bált, amelyen a Gyergyószéki Dandár Zenekar muzsikál, Tamás Gábor pedig koncertet ad.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!