Hirdetés

A régi fürdőélet emlékezete

A város múltjával szeretné megismertetni a közönséget a Csíki Székely Múzeum Múzeumi esték elnevezésű rendezvénysorozata, amelynek második évadjában Csíki történetek címmel filmvetítéssel egybekötött beszélgetéssorozatot terveznek az intézmény munkatársai.

Péter Beáta

2016. március 04., 15:402016. március 04., 15:40

Az első rendezvényen március 7-én este 7 órától a csíki fürdőélet történetét mutatják be, szó esik a szabadidő kellemes eltöltéséről, a csíkszeredai és a zsögödi fürdőgyógyászati kezelés múltjáról.

A rendezvényen Daczó Katalin 1998-ban készült Fürdőélet a régi Szeredában című rövid dokumentumfilmjét vetítik, ezt követően a szervezők a hallgatóság hozzászólásaira, élménybeszámolóira is számítanak, továbbá örömmel fogadják a témához kapcsolódó fénykép- és tárgyadományokat.

A Múzeumi esték keretében korábban az intézményben zajló tevékenységeket mutatták be a nagyközönségnek havonta egy alkalommal, múzeumpedagógusok, régészek, művészettörténészek, restaurátorok tartottak előadásokat kutatásaikról, múzeumi munkájukról, arról, hogy miként járulnak hozzá a várostörténeti kiállítás előkészítéséhez.

„Azzal a céllal szerveztük meg a rendezvénysorozatot, hogy egyrészt átláthatóvá tegyük a múzeumi munkát, másrészt kapcsolatot teremtsünk a közönség és a munkatársak között. Megismertettük az érdeklődőkkel egy kiállítás előkészületeit, a műtárgyrendezés folyamatát, ugyanakkor ismeretterjesztésre is lehetőségünk nyílt” – mondta el Ladó Ágota, a múzeum munkatársa.

A sorozat folytatásában arra fektetik a hangsúlyt, hogy ne csak előadásokat szervezzenek, hanem közösségi eseményeket is. „Létezik egy dokumentumfilmes anyag, a Visszajátszás, amelyet Daczó Katalin készített az 1990-es években. Ezeket a filmeket akkor sokan látták a Csíki tévében, viszont a fiatal generáció, amelyet valószínűleg érdekel, hogy mi történt a városban, nem látta. Úgy döntöttünk, hogy digitalizáljuk és újravetítjük az egykori dokumentumfilmeket” – fejtette ki Ladó Ágota.

A továbbiakban havonta olyan témák kerülnek terítékre, amelyek szorosan kapcsolódnak a készülő várostörténeti kiállítás témáihoz.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés