Hirdetés

A nyers igazság Afrikáról

A nyers igazság teljesen más, mint amit Afrikáról otthon olvashatunk – mesélte Bakos Norbert, a Budapest–Bamako jótékonysági ralin résztvevő kolozsvári Transilvania 4 Africa Team csapat tagja a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Sapientia EMTE épületében tartott közönségtalálkozón.

Kiss Előd-Gergely

2014. augusztus 24., 12:302014. augusztus 24., 12:30

Mint arról beszámoltunk, a Sapientia 48 számítógépet és egyéb irodai felszereléseket küldött az év elején a ralisokkal Afrikába. Ennek köszönhetően a Transilvania 4 Africa – egy belga orvoscsapattal megosztva – elnyerte a karitatív tevékenységért járó Teréz Anya-díjat.

Az egyetem aulájában tartott beszélgetésen Deák Albert, Bakos Norbert és Kovács Attila fél év távlatából emlékezett vissza az afrikai kalandra. Deák Albert elmondta, a bélesi tó partján ülve döntötték el két évvel korábban, hogy belevágnak a merész vállalkozásba. Bakos Norbert hozzáfűzte, a hétfős csapat tagjai jól ismerték egymást, hárman közülük még szomszédok is, egy autóval és négy motorkerékpárral neveztek be a ralira.

Kovács Attila ugyanakkor elmondta, a legmeglepőbb az afrikai nagyvárosok bejáratánál őrködő fegyveres őrök állandó jelenléte volt számára. Neki az tetszett a legjobban, ahogy az afrikai gyerekek bármilyen apró ajándéknak tudtak örülni. Bakos Norbertet pedig az lepte meg a leginkább, hogy az afrikaiak a szegénység ellenére boldogok: Marokkóban, Mauritániában, Szenegálban is ezt tapasztalták.

Mint részletezte, a fent említett országokban kéregetnek ugyan az emberek, de ennek az az oka, hogy korábban a Párizs–Dakar Rali útvonalán megszokták, hogy ha kérnek, akkor kapnak ajándékot. „Gambiában nem kéregetett senki, mert arra sosem vezetett a Párizs–Dakar egykori útvonala” – magyarázta Bakos. Hozzátette, lenyűgözte az afrikai táj szépsége, különösen a 120 kilométeres tengerparti útszakasz volt látványos.

Deák Albert azt emelte ki, hogy az embernek ritkán van alkalma rövid idő alatt több égövön áthaladni, látni, ahogy nemcsak a táj, a hőmérséklet, de az emberek bőrszíne is változik, ahogy egyre délebbre haladnak. Természetesen szóba került a jótékonysági akció is. Deák Albert elmondta, tartják a kapcsolatot a számítógépekkel felszerelt gambiai iskolákkal, amelyek veztői megígérték, hamarosan videofelvételt küldenek arról, hogyan használják az Erdélyből érkezett számítógépeket.

A nemrég megalapított banjuli egyetemnek összesen 35 számítógépet adtak át, ugyanis az ottaniak legnagyobb gondja, hogy hiába van széles sávú internetkapcsolatuk, nincs elég számítógépük, egyszerűen azért, mert megvásárolniuk sincs honnan. A beszélgetésen egyébként az is kiderült: a Sapientia EMTE novemberben mutatja be az afrikai kalandról készített dokumentumfilmet, amelynek 13 perces előzetesét levetítették a Kolozsvári Magyar Napok közönségének.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés