2011. szeptember 15., 12:112011. szeptember 15., 12:11
Már meg is járta a helyszínt az első expedíció, egyelőre a helyi intézmények és a kutatók költségére, mert a központi hivatalnokok érdeklődését nemigen keltette fel a szenzációs lelet.
Mindenekelőtt egyértelműen kiderül, hogy ez a világon az eddig ismert legnagyobb ilyen ábrázolás: hossza 218 méter, míg a Nazca-fennsíkon látható gyíkrajzé 188, az angliai Uffington melletti fehér lóé mindössze 110 méter.
A tudósok megállapították, hogy a rajz készítése idején a Zjuratkul-teraszon a földréteg vastagsága mindössze 2 centiméter volt, ami a kőkorszak neolit szakaszára jellemző, vagyis a rajz a feltevések szerint az időszámítás előtti VI-II. évezredben készült. Az uffingtoni ló az i.e. X. században, a perui ábrázolások sora időszámításunk kezdete körül jött létre.
Az ábrázolást, amelynek vonalai öt méter szélesek, úgy hozták létre, hogy két alacsony, párhuzamos falat építettek egymásra rakott kövekből, s a köztük lévő felszínt kaviccsal és kőtörmelékkel szórták fel.
Az ilyen, úgynevezett geoglifákkal (föld-rajzai) kapcsolatban számos feltételezés látott már napvilágot arról, hogy milyen célt szolgálhattak. Csillagászati kalendárium? Egyes tudósok szerint a motívumok csillagászati naptárt alkotnak, mások szerint nincs csillagászati összefüggés az egyes rajzok elhelyezkedése között. Megint mások a Nazca-fennsíkon meteorológiai naptárt vélnek felfedezni, további kutatók vallási motívumokat látnak bennük, de a rejtély valójában megoldatlan.
Az orosz tudósok úgy vélik, a rénszarvas a rajzot alkotó törzs szent állata, totemje lehetett, de van olyan feltételezés is, hogy a nagy munkával valamely törzs a többiek feletti fölényét, erejét bizonyította.
Jelenleg a kutatók írják a jelentéseiket a moszkvai minisztériumnak, hogy a főhatóság elismerje műemléknek, és hogy a jövő évi költségvetésbe tervezzen pénzt a kutatás folytatására.
Az újonnan felfedezett geoglifa mindenesetre a Moszkovszkij Komszomolec című lap csütörtöki közlése szerint egyelőre nem látogatható, nem tekinthető meg.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).