Hirdetés

A National Geographic támogatja a felsőháromszéki természetvédőket

Az országban egyedüliként Kovászna megyei természetvédő csapatot támogat a National Geographic. A Transylvanian Wildlife Project csapata jövő hónaptól egy éven át részesül anyagi támogatásban, ebből felszereléseket vásárolnak, hogy szakszerűbben megfigyelhessék Felsőháromszék állat- és növényvilágát.

Bíró Blanka

2013. január 29., 08:152013. január 29., 08:15

Gál László, a csapat egyik tagja a Krónikának elmondta, az Ozsdolán élő angol világutazó, Paul White kezdeményezte a projektet, szintén ő vette fel a kapcsolatot a brit tudományos ismeretterjesztő folyóirat vezetőségével.

A lelkes természetvédők az elmúlt években folyamatosan figyelték a vadakat, elsősorban a medvéket és a vaddisznókat, megfigyeléseikről fényképeket, kisfilmeket tettek közzé. Gál László a Transylvanian Tracker blogon osztotta meg megfigyeléseit. Szerinte szűkös anyagi körülményeik miatt a képek és filmek nem voltak túl jó minőségűek, inkább a tartalomra fektették a  hangsúlyt, de most a támogatás révén a közölt anyag minőségén tudnak majd javítani. Ugyanakkor megpróbálnak a hivatalos országos statisztikákkal szemben független adatforrást létrehozni a nagyragadozókról. „Szeretnénk, ha a köztudatba is eljutna, hogy nem minden esetben valós, amivel riogatnak: hogy elszaporodtak erdeinkben a nagyvadak. Az állatok szaporodása ugyanis táplálék- és helyfüggő” – magyarázta a kézdivásárhelyi természetvédő. Ha a vadászat során bekerül tíz medve a sűrű ciheresbe, akkor azt a következtetést vonják le, hogy elszaporodtak a medvék, holott valószínűleg éppen akkor oda gyűltek össze, mert beérett a makk, és ott találtak táplálékot. Gál szerint az sem a vadak elszaporodásának bizonyítéka, hogy a falvak közelében több medve bukkan fel. Ha kivágják az erdőket, a medve táplálékkeresés közben eljut a mezőgazdasági területekre, a lakott települések közelébe, mondta a Transylvanian Wildlife Project tagja.

A csapat az orvvadászat ellen is küzd. Gál László elmondta, túráik során előfordult, hogy majdnem beleléptek egy tányércsapdába vagy drótból készített hurokba. A csapdákat mindig összeszedik, védve az állatokat és ugyanakkor a túrázókat is. Az egyéves projekt során megfigyelik az állatokat, egyedi fényképeket készítenek róluk, követik a mozgásukat, felbecsülik az egészségi állapotukat, közben blogot vezetnek a National Geographic oldalán, brit újságírók is meglátogatják őket, majd egy év után eredményeiket egy tanulmányban teszik közzé.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés