Hirdetés

A nagyváradi Tóth Andi az idei X-Faktor győztese

A nagyváradi Tóth Andi mindössze tizenöt évesen nyerte meg a magyarországi X-Faktort vasárnap este – ő a televíziós tehetségkutató eddigi legfiatalabb győztese. 

Krónika

2014. december 22., 12:472014. december 22., 12:47

2014. december 22., 17:522014. december 22., 17:52

A gimnazista lány, Szikora Róbert mentoráltja levette lábáról a vetélkedő közönségét, és magabiztos fölénnyel futott be az első helyre. A nyereménye a siker mellett egy éven át havi egymillió forint, egy autó és nyaralás, és tízmillió forint a zenei karrierjének beindítására.

Az RTL Klub tehetségkutatójának vasárnap esti fináléjába hárman jutottak be: az est három főszereplője Tóth Andi, Horányi Juli és Benji volt.

A döntősök többször is színpadra álltak, többek közt megemlékeztek a közelgő ünnepekről, és újra előadták kedvenc dalukat. A három döntőbe jutott versenyzőre szombat este óta újra lehetett szavazni, az adás elején láthatta a közönség, hogy miként alakult a szavazatok aránya – ekkor már látszott, hogy valaki nagyon az élen jár, míg a másik két versenyző pontszámait csupán néhány százalék választotta el egymástól.

„Így kell elkezdeni egy finálét! Elképesztő, hogy mennyit változtál, imádtam – kezdte értékelését Tóth Gabi, az egyik mentor, aki úgy fogalmazott, Andiban „megvan az a dinamit, ami miatt mindenki megszerette”. Alföldi Róbert azt mondta, úgy érezte magát, mintha egy „vérprofi, nagyon jól megcsinált sztár” koncertjén ülne; Szikora annyit mondott, ő is, mint sokan mások ebben az országban, Tóth Andi-függőségben szenved, és fantasztikus teljesítményt látott most is mentoráltjától.

A gyönyörű hangú lány 1999. január 18-án született Nagyváradon, két évig tanult énekelni tanárával, aki elküldte pár versenyre, emellett néhányszor fellépett közönség előtt. Művészeti gimnáziumba járt rajz szakra, egy év múlva pedig elkezdte a design (ruhatervezés) szakot.

Tanulmányait Budapesten szeretné folytatni, és ott is divattervezést szeretne tanulni. Tóth Andi nem az első nagyváradi lány, aki magyarországi tehetségkutatót nyer, pár évvel ezelőtt Tolvai Renáta volt a Megasztár című dalvetélkedő győztese.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés