
A Maros megyei Magyaróról érkező Varga Attila építőmester vezetésével hozzák tető alá ismét a Fogarasi-havasokban található Bâlea-tónál az immár 11 éve nagy népszerűségnek örvendő jégszállodát.
2015. december 14., 19:142015. december 14., 19:14
A különleges létesítményt évente mintegy 8 ezer hazai és külföldi turista látogatja meg. Az idén Varga Attila és 25 fős csapata számára igencsak megnehezíti a munkát a szélsőséges időjárás, a sokszor 100 kilométer/órás sebességgel száguldó szél.
A munkálatok december másodikán kezdődtek, a külső falak már állnak, a tervek szerint karácsonyra a szálloda belseje is elkészül. Az építkezést immár hatodik alkalommal végzi a Magyaróról érkező csapat, amelyet a 15 éves szakmai tapasztalattal rendelkező mester vezet. Varga Attila a Mediafax hírügynökségnek elmondta, szép, de nehéz feladat is megépíteni a jégszállodát. „Az építkezési munkálatokat általában nyáron, kellemes hőmérsékleten szokták végezni, itt viszont nagy a hideg és erős a szél\" – mondta a mester.
Az elsődleges alapanyagot a Fogarasi-havasok legnagyobb glaciális tavából, a Bâlea-tóból nyerik. Ahhoz, hogy az építőanyag használható legyen, a tavat minimum 30 centiméteres jégrétegnek kell fednie, de még jobb, ha 60–70 centis vastagra fagy a víztükör. A munkálatot végző mesterek elmondták, a tengerszint fölötti 2034 méteres magasságban rendkívül hirtelen változhat meg az időjárás, az is előfordulhat, hogy huszonnégy óra leforgása alatt három évszak is „váltja egymást\", amikor pedig nagy a köd és hóvihar tombol, olyanok a körülmények, akár az északi sarkon.
A jégszálló alapanyagát képező „téglákat\" legalább két embernek kell kiemelnie a tó jegéből, a jégvágást pedig tapasztalt szakembernek kell vşgeznie, ugyanis könnyen megtörténhet, hogy az illető beleesik a jeges vízbe – ecsetelte Ligia Bădilă, a jégszálló menedzsere. A „tégláknak\" minél nagyobbaknak kell lenniük – ideális esetben egy méter hosszúaknak és fél méter széleseknek –, hogy a több száz hasonló darabból álló építmény szilárd legyen, és ne olvassza meg könnyen a napsütés.
Varga Attila azt is elmondta, az ösztönzi őket a rendkívüli körülmények között folyó munkában, hogy értékelik az erőfeszítéseiket, és hogy a létesítmény egyedülálló. Szintén ők faragják ki jégből az ágyakat, amelyek puha matracokkal és vastag, meleg ágyneművel letakarva várják a vendégeket. A szállodában jégből alakítanak ki éttermet, bárt, természetesen az asztalokat és székeket is.
Az idei létesítmény tematikája Európa, így a 14 szobát a kontinens különböző országairól nevezik el, lesz \"magyar ház\" is benne. Azoknak, akik a jégszállóban szeretnének éjszakázni, egyágyas szobáért 440, kétágyasért pedig 660 lejt kell fizetniük. Napközben a turisták számára is nyitva áll a hotel, este 9 és reggel nyolc között viszont kizárólag a szállóvendégek rendelkezésére áll.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!