Hirdetés

A Maradj talpon! kulisszatitkairól mesél Varga Márton kolozsvári játékos

Varga Márton kolozsvári televíziós újságíró 250 ezer forintot nyert a népszerű televíziós kvízműsorban, a Maradj talpon!-ban. A játékos lapunknak elmesélte, nem hallotta, hogy Gundel Takács Gábor műsorvezető a döntő kérdésnél segítségként elmondja, a helyes válasz: „Vajdaság más nyelven”, ezért csak az utolsó pillanatban mondta ki a megfejtést: Vojvodina.

Kiss Előd-Gergely

2014. november 20., 19:152014. november 20., 19:15

Hozzáfűzte, azért nem hallotta Gundelt, mert nem figyelt rá – egyrészt a válaszon gondolkodott, másrészt az az óra, amelyet a műsorban a nézők is hallanak ketyegni élőben, nagyon hangosan szól és sípol.

Írásbeli teszt előzi meg a játékot

„Régóta követem a kvízműsorokat – korábban Vágó Istvánét követtem, a Legyen ön is milliomost, aztán Gundel másik műsorát, a Kérem a következőt! Mint mindenki, én is elképzeltem, hogy nyerhetnék, de soha nem tettem semmit azért, hogy bejussak egy kvízműsorba. Gundel Takács Gábort nagyon kedveltem, és mivel szakmabeli is, látom, hogy mennyire profi – itt olyan részletekre is gondolok, amiket nem minden néző vesz észre. Például úgy is tud folyamatosan beszélni, hogy közben beszélnek a fülére. Erre csak nagyon kevesen képesek” – fejtette ki Varga Márton kérdésünkre, hogy miért is próbált szerencsét.

Hozzáfűzte, amikor meglátta a felhívást, hogy a Maradj talpon! Kolozsváron tart előválogatást, azonnal jelentkezett. Varga Márton azt is elmondta, hogy a kevés jelentkező miatt első ízben elhalasztották a kolozsvári válogatót, és hogy a feleségét csak nagy nehézségek árán tudta meggyőzni, hogy ő is jöjjön el, ugyanis tartott a tévés szerepléstől.

A szűrés első körében írásbeli vizsga várta a jelentkezőket. Harminc kérdésre kellett választ adniuk hét perc alatt, és megszabták, hogy milyen százalékos eredményt kell elérni a továbblépéshez. „Azt vettem észre, hogy az, ha az ember valamiben nagyon tájékozott, nem segít. Az a jó, ha sok mindent legalább felületesen ismerünk. Például megkérdezték, hogy ki nyerte a legutóbbi magyar Forma–1-es nagydíjat” – számolt be tapasztalatairól Varga Márton. Az írásbeli tesztet interjú követte, ennek keretében a szervezők néhány érdekes személyes történetre voltak kíváncsiak, ezen kívül egy játékszimulálásra is sor került.

Nem tudni, mi van a csapóajtó alatt

„Körbeültünk tízen egy játékvezetőt és ellenfelet kellett választanunk. Mindenki addig ment el, ameddig tudott válaszolni a kérdésekre. A feleségem például az összes kérdésre felelni tudott” – mesélte a kvízműsor résztvevője.

A kolozsvári válogatóra inkább fiatalok, egyetemisták jelentkeztek, de volt köztük egyetemi tanár, raktármunkás és tanítónő is. Varga Márton elmondása szerint egész jó esélye van az embernek bekerülni a műsorba, az ő tízes csoportjukból például csak ketten estek ki a válogatón. Egyikük az írásbeli teszten nem szerzett elég pontot, a másik versenyző pedig a játékszimuláláson bukott el, amikor az első kérdésre sem tudta a választ.

Az újságíró azt is elárulta, egy héttel a felvétel időpontja előtt hívták fel, hogy tudnak-e menni. Erdélyi jelentkezőknek ugyanis nem árt tudniuk, hogy az útiköltségről és a budapesti szállásról nekik kell gondoskodniuk. Legalább három rend ruhát vinni kell, hiszen ha az egyik napi adásba nem kerül be valaki, akkor másnap már más ruhába öltözve kell megjelenni a műsorban.

Noha nincs egész nap felvétel, fél nyolctól este nyolcig ott kell tartózkodni a stúdióban. A versenyző azt is elmesélte, nem sikerült kiderítenie, miként döntik el, hogy ki lesz a kihívó és kik az ellenfél játékosok. Arról sincs döntés, hogy ki hová álljon, teljesen véletlenszerűen alakul ki.

Sok biztonsági előírás is van, így kötelező a nadrágszíj viselése, de nem szabad sállal vagy nyakkendővel, pláne magas sarkú cipővel ráállni a csapóajtókra, mert eséskor ezek a ruhadarabok balesetveszélyesek.

„A csapóajtónak hihetetlen, irtózatos hangja van: amikor a mellettem álló játékos alatt kinyílt, akkorát csattant, hogy összerezzentem. A fedő, amin a versenyző áll, nagyon kényelmes, puha. Aztán megy a felvétel: aki nyer, az nyer, aki meg nem, az lepottyan. Nem tudom, hová, mert én talpon maradtam” – magyarázta a kolozsvári versenyző.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés