Hirdetés

A magyar zenei élet legnagyobbjai a Kolozsvári Magyar Napokon

Az idén hetedjére megszervezendő Kolozsvári Magyar Napok zenei nagyszínpadán a magyar könnyűzene legismertebb alakjai lépnek fel, hogy együtt ünnepeljék a Főtérre sereglő érdeklődőkkel a 700 éves kincses várost.

Krónika

2016. július 13., 19:422016. július 13., 19:42

2016. július 13., 20:132016. július 13., 20:13

Amint azt a rutinosabb fesztiválozók már megszokhatták, augusztus 16-ától (keddtől) teljes gőzzel üzemelni kezd a Főtéren felállított nagyszínpad. Elsőként (19.30-tól) a kolozsvári Knock Out csap a húrok közé, mely az ízig-vérig erdélyi rockzenéjének köszönhetően igen hamar az országrész egyik legismertebb bandájává nőtte ki magát. Őket követi a Nagy Feró által vezetett Beatrice zenekar (21.00 órától), melyet nem kell bemutatnunk a magyar rockzenében kicsit is jártas közönségnek, hiszen tavaly nyáron a legtöbbet koncertező zenekar volt Magyarországon és a határon túl.

Augusztus 17-én ismét erdélyi zenészekkel találkozhat elsőként a közönség, hiszen 19.00 órától a Bagossy Brothers Company lép színpadra. A 2013 májusában alakult zenekar rövid idő leforgása alatt lett Erdély egyik legismertebb és legnépszerűbb fiúbandája, azóta pedig a hazai és magyarországi fesztiválok rendszeres fellépőivé váltak. A Budapest Bár és meghívottaik első alkalommal lépnek fel a Kolozsvári Magyar Napokon, szintén augusztus 17-én. A Farkas Róbert alapította zenekar régi klasszikusok feldolgozásával és az autentikus cigányzene újragondolásával vált ismertté és a minőségi magyar zene egyik kiemelkedő képviselőjévé. Ezen az estén a zenekarral régi kedvencek lépnek fel – például Szűcs Krisztián a Heaven Street Sevenből, Mező Misi a Magna Cum Laude zenekarból, Frenk (azaz Torma Gábor) pedig a Hiperkarmából.

Augusztus 18-án ismét megszervezik az immár hagyományosnak számító Szent István-napi Néptáncgálát, majd 21.00 órától a Zenevonat Szuperprodukcióra kerül sor az LGT sztárjaival. A műsorban három eredeti LGT-tag (Somló Tamás, Karácsony János és Solti János), valamint a fiatal generáció egyik méltó képviselője, Heincz Gábor Biga gitáros-énekes játssza a legismertebb LGT-számokat az Abrakazabra zenekar kíséretével.

Augusztus 19-én a 700 éves Kolozsvárt ünnepelhetik a Főtérre látogatók: a 21.00 órától kezdődő gálaműsor után a Hunyadi László című operát mutatják be a nagyszínpadon, majd 23.00 órától a Szent Mihály-templom falán látványos videomapping (vetítés) lesz látható. A jubileumi ünnepet számos program egészíti ki, ezekről a későbbiekben tájékoztatnak a szervezők.

Nemzeti ünnepünkön, augusztus 20-án 21 órától a magyar könnyűzene talán legismertebb előadója, a számos zenei stílusban megmutatkozó Ákos lép színpadra, aki együttesével kilenc magyar és egy angol, szólistaként pedig tizennyolc magyar és hat angol nyelvű albumot készített. A magyar nyelvű kiadványai többsége aranylemez lett, de több platina is van köztük.

A Kolozsvári Magyar Napok zárógálájára vasárnap 20 órától kerül sor, ezt követően pedig, 21.00 órától az Omega együttes csap a húrok közé. A zenekar fellépéseire már a 70-es évek óta jellemző volt a különleges látványvilág, a 90-es évek hatalmas stadionkoncertjei után pedig az elmúlt évtizedben előtérbe kerültek azok a városi rendezvények, amelyeken az Omega-koncert valóságos népünnepéllyé vált. Így lesz ez augusztus 21-én Kolozsváron is, a főtéri emblematikus helyszínen, ahova először jut el az Omega együttes.

A zenei kínálat nem merül ki csak a főtéri koncertprogramban, hiszen a rendezvény további két helyszínén (a Farkas és a Fogoly utcákban) szintén színpadok működnek majd. Hamarosan – várhatóan a hétvégén – elindul a Magyarnapok.ro honlap, ahol folyamatosan frissülő tartalommal szolgálnak a szervezők.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés