A madárinfluenza egy Kínában korábban nem kimutatott altípusa, a H5N2 ütötte fel fejét egy észak-kínai csirkefarmon.
2013. december 23., 18:142013. december 23., 18:14
Ember megbetegedéséről nem érkezett jelentés. A H5-ös törzs N2-es altípusa Kína Hopej tartományában, Paoting városban jelent meg, ahol a múlt hét során négyezer szárnyas hullott el a betegség következtében.
A tömeges csirkehalál okát a hétvégén a kifejezetten a madárinfluenza kutatásával foglalkozó nemzeti laboratórium is megerősítette. A helyi hatóságok lezárták és fertőtlenítették az érintett területet, és több mint 125 ezer szárnyast vágtak le a kór továbbterjedésének megakadályozására. A H5N2 tavaly februárban Tajvanon is megjelent, korábban többek között Japánból és az Egyesült Államokból jelentették.
Kínában az elmúlt év során ez már a harmadik, kimutatott madárinfluenza-altípus. Márciusban jelent meg a kór H7N9-es altípusa, mely december 23-áig 143 embert betegített meg, 45 halálos áldozatot hagyva maga mögött. Ez volt az első alkalom, hogy a H7N9-es embert fertőzött.
Szintén nem mutatták még ki szárnyasokon kívül a H10N8-as altípust, amely egy idős asszonyt betegített meg a kelet-kínai Csianghszi tartományban. A más betegségekben is szenvedő nő pár napon belül meghalt, a szakhatóság tájékoztatása szerint ugyanakkor elszigetelt esetről van szó, és alacsony a kockázata annak, hogy ez a vírus másokat is megfertőzzön.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
szóljon hozzá!