
2013. március 01., 07:532013. március 01., 07:53
Például olyan színházi előadásokat láthatnak az érdeklődők, amelyeket eddig csak Budapesten játszottak. Grubisics Levente fesztiváligazgató elmondta, az előadásokra már Kézdivásárhelyen és Brassóban is lehet jegyet váltani. Dancs Zsolt programigazgató arra hívta fel a figyelmet, hogy idén gondot jelentenek a helyszínek, hiszen a kultúrpalota bezárása miatt a város legnagyobb, 600 férőhelyes előadóterme nem jön számításba, ezt a hiányt úgy próbálják betölteni, hogy duplázzák az előadásokat.
A Szent György Napok kulturális hete idén is szimfonikus hangversennyel kezdődik: április 20-án a Krisztus király templomban a Fuvolavarázs című nyitókoncerten fellép a Georgius és a Csíki kamarazenekar, valamint Horgas Eszter fuvolaművész. Több színházi produkciót is beütemeztek. A Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház közös előadását, Székely Csaba Bányavakság című drámáját is bemutatják a városnapokon. Három budapesti színházat látnak vendégül: a Budapesti Operettszínház a Lili bárónő című operettet mutatja be, az Orlay Produkciós Iroda az Oscar-díjas film alapján készült Kramer kontra Kramer előadást és Gergely Róbert színháza a Gergely Theatre a Két férfi sakkban című darabot. Két román előadást is műsorra tűztek, fellép Gheorghe Zamfir és a Taraf és Radu Beligan Monológ című produkciójával.
A gyerekeknek több előadással is kedveskednek, Tarján Pál Fák története, a szegedi Mini Színház Három szabó legények és a marosvásárhelyi Ariel Színtársulat Tengerkék kutyus című előadása lesz látható. A szervezők elmondták, ezenkívül több irodalmi és képzőművészeti programja is lesz a kulturális hétnek, egyelőre azokat hozták nyilvánosságra, melyekre jegyet kell vásárolni. Ugyanakkor kiemelték egyik ingyenes szabadtéri produkciót, április 26-án lesz a Star Jam Session magyarországi zenészek örömzene-koncertje, melynek meghívottjai Charlie, Zsédényi Adrienn, Falusi Mariann és Headaway.
A feljegyzések kezdete óta 2025 volt a harmadik legmelegebb év globálisan, mindössze 0,01 Celsius-fokkal volt hűvösebb, mint 2023, és 0,13 Celsius fokkal volt hűvösebb, mint az eddig legmelegebb év, 2024.
A januári hidegben sokan aggódnak a hóban álldogáló gólyákért, de a szakértők szerint nincs szükség beavatkozásra: egyes példányok könnyebben átvészelik a telet, mint az afrikai vándorlást. A hideg a többi madárnak is kihívás. Így segíthetünk rajtuk.
Egy újabb típusú csalás terjed Romániában, és egyre többen esnek áldozatául: a csalók a futárszolgálatok iránti bizalmat használják ki.
Embercsempészet és szexuális szolgáltatásokra való kényszerítés vádjával román bűnözői hálózat tagjait fogták el a román és a brit hatságok, az együttműködés négy ember előállításához, valamint számos luxusautó és ingatlan lefoglalásához vezetett.
A Mehedinți megyei rendőrség azonosított egy 16 éves fiatalt, aki két, az utcán parkoló autót rongált meg Szörényváron (Drobeta-Turnu Severin), miután részt vett egy TikTok‑kihívásban.
Huszonhárom tehén zuhant egy befagyott tóba vasárnap a Suceava megyei Pocoleni településen, miután a jég beszakadt alattuk. A kimentésükhöz összetett beavatkozásra volt szükség – közölte a Suceava megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Bár névrokona a krumplinak, a nálunk is egyre több helyen kapható, Dél-Amerikából származó, de szerte a világon közkedvelt és elterjedt édesburgonya ízbeli, tápértékbeli és kulturális szempontból is nagyban különbözik a „pityókától”.
Adrian Ahrițculesei román hegymászó január 9-én sikeresen eljutott a Déli-sarkra – közölte szombaton a sportoló menedzsere. Néhány nappal korábban megmászta az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méteres méteres Vinson-csúcsot is.
A videojátékok és képernyők uralta korban meglepő módon évek óta egy hagyományos, fa ügyességi játék hódít a gyerekek, kamaszok körében.
Látványos közúti baleset történt csütörtökön Predealon: egy autó sofőrje elveszítette uralmát a jármű felett, a kocsi megcsúszott, áttörte az út szélén lévő korlátot, majd egy panzió tetején akadt fenn.