
2011. március 24., 09:362011. március 24., 09:36
A Zdenek Miler rajzfilma-nimátor által az 50-es években megálmodott kis vakond (csehül: Krtek) egy plüssbaba képében indul a kéthetes űrutazásra. Andrew Feustel viszi magával, akinek anyósa a dél-morvaországi Znojmo szülötte. Kisvakond Vietnamtól Kubáig a kommunista országok gyerekeinek kedvence volt, de átfúrta magát a vasfüggöny alatt is, s a képernyőket Franciaországtól Japánig bejárva komoly keményvaluta-bevételt hozott Csehszlovákiának.
Krtek Feustel csekély személyes poggyászának része lesz. „Azért választottam Kisvakondot, mert a figura a gyerekek és a felnőttek képzeletét is megragadja. Krtek a csehek több nemzedékének szerzett örömet” – mondta az asztronauta. – „Azt reméljük, hogy Kisvakond kalandja ösztönözni fogja az ifjabb generációkat, akik rájönnek majd, hogy az álmaik elérhetők.” Kisvakond a 62 részből álló rajzfilmsorozat során járt már a világűrben. Az 1965-ben készült Kisvakond és a rakéta című epizódja során körberepüli a Földet, majd egy szigetecskére zuhan, ahol a kis állatok segítenek a főhősnek megjavítani a járművet, hogy hazarepülhessen.
A plüssvakondot a Moravska Ustrenda nevű szövetkezet állította elő, amelynek tavaly 1,5 millió dollár bevétele származott a figurából. A Krtek-franchise évi több millió dollárt hoz a konyhára kitalálójának, valamint a forgalmazásban érintett maroknyi cégnek is. A 90 esztendős Miler első kisvakondos rajzfilmjét akkor készítette, amikor azt a feladatot kapta, hogy mutassa meg a gyerekeknek, hogyan készül a ruha. Az alkotó megpróbált kitalálni egy olyan állatfigurát, amelyet még nem „lőttek le” a Disney animátorai. A mezőn sétálva épp ezen törte a fejét, amikor egy vakondtúrásba botlott. Így született meg a Kisvakond nadrágja című rajzfilm, amely 1957-ben elnyerte a velencei Ezüstoroszlán díjat.
A Kisvakond-sorozat utolsó része 2002-ben készült el, s 2004 óta új könyvet sem adtak ki róla. Nem tudni, hogy az űrsiklóutazás után folytatódik-e még az állatka hihetetlen kalandsorozata. „90 éves vagyok, s nem tudom, meddig vagyok még meg” – mondta a The Wall Street Journalnak Zdenek Miler, aki hosszú szakmai pályafutása során csak kevés kiválasztott szerzőtársnak engedte meg, hogy beleszóljon Kisvakond élettörténetének továbbgombolyításába.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!