
2011. augusztus 10., 08:182011. augusztus 10., 08:18
Jan Zabrana néhai cseh író, műfordító naplójának eddig ismeretlen szakaszában írt arról, hogy Dmitrij Sepilov egykori szovjet külügyminiszter halálkommandót küldött Camus-re – jelentette a The Observer című vasárnapi brit lap és az olasz Corriere della Sera című újság. Az 1984-ben elhunyt Jan Zabrana meg nem nevezett forrásra, egy olyan férfira hivatkozott, aki „sokat tud, és jól informált”. A francia író eredetileg vonattal indult volna Párizsba, de kiadója végül rábeszélte, hogy autózzanak. Zabrana most előkerült, összeesküvéselmélet-ízű írása szerint a KGB kémei rongálták meg a járműnek a kerekeit, amellyel Camus és barátja, a kiadó Michel Gallimart útnak indult Provence-ból Párizs felé, és a csúszós úton egy fának ütközött Villeblevin közelében. A merénylet hátterében az húzódhatott meg, hogy Camus írásaiban támadta Sepilovot, többek közt őt tette felelőssé az 1956-os magyar forradalom leveréséért. Jan Zabrana naplóját kiadták, azt Giovannai Catelli olasz szerző vette észre, hogy hiányzik belőle egy szakasz. Camus halálának most előkerült új fejleményeivel kapcsolatban Olivier Todd, a BBC egykori párizsi tudósítója – aki többek között életrajzi könyvet írt Camus-ről – elmondta, moszkvai kutatásai során nem talált olyan bizonyítékokat a KGB meglévő archívumaiban, amelyek mindezt a feltételezést alátámasztották volna. Szerinte inkább arról lehet szó, hogy épp Zabranát dezinformálhatta a KGB, aki mindezt lejegyezte naplójába.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!