
Fotó: Lukácsi Lehel
A kézművességet és iparművészetet népszerűsíti a negyedik vásársorozat után a székelyudvarhelyi KézMűvész Kávézó ideiglenes üzlet, amely hétfőn nyitotta meg kapuit. A boltban karácsony hetéig vásárolhatnak ajándékokat szeretteiknek az érdeklődők.
2014. november 19., 16:172014. november 19., 16:17
Felkarolta a múzeum a kezdeményezést
A város első, úgynevezett felbukkanó dizájnboltjának megálmodója, Simó Orosolya elmondta, az ideiglenes üzlet ötlete nyáron kapott tényleges formát, ekkor kezdett el foglalkozni az erdélyi kézművesek támogatásának gondolatával.
„Az üzlet különlegessége abban áll, hogy az alkotók „formálisabb” keretek közt tárhatják portékájukat a nagyközönség elé, mint egy vásáron” – mondta el a kezdeményező. Egyébként a Haáz Rezső Múzeum képtárának épületében található boltban nemcsak a kiállított alkotások készültek kézimunkával, hanem a berendezést is saját kezükkel készítették és rakták össze a székelyudvarhelyi kézművesek. „Nagyon jólesett, hogy a múzem első pillanattól pozitívan fogadta és felkarolta a kezdeményezést” – tette hozzá Simó Orsolya.
Ékszerek, táskák, lakásdíszek
Több mint harminc alkotó tárgyai teszik színessé az ideiglenes boltot, nemcsak ékszerek és különböző kiegészítők, hanem festett órák, párnák, különleges lakásdíszek várnak gazdára. Első alkalommal válogathatnak a nagyváradi Ivacson Rebeka illusztrációi közül a székelyudvarhelyiek, de Antal Hajnal újrahasznosított anyagból készült Selected Bags táskáit is megvásárolhatják. Bár betegség miatt nem érkezett meg a legutóbbi székelyudvarhelyi vásárra a külföldön is népszerű Török Réka, immár megvásárolhatják az udvarhelyi rajongók is a ReKKo-kiegészítőket.
„A művészet, a szépség segít elvonatkoztatni a hétköznapoktól, ha pedig nem tudunk elvonatkoztatni, elfásulunk és kiürülünk, minden rutinná válik. A sorozatban gyártott, egyre gyakrabban kapható használati tárgyakban pedig nincs lélek. Ezért fontos a kézművesség, mert az alkotó nem tud két egyforma terméket készíteni, a szépség pedig az egyediségben is rejlik” – fejtette ki Antal Csaba kezdeményező.
Szerdánként műhelyekre várják azokat az érdeklődőket, akik maguk is kipróbálnák az alkotást. Simó Orsolya elárulta, emellett lesz Mikulás-gyár, valamint ékszergyurmákat is készíthetnek a kézművesmesterségekre kíváncsiak. Decemberben ünnepi hangulatú alkotások várják az érdeklődőket.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!