
2011. június 06., 08:372011. június 06., 08:37
A kézdivásárhelyi Petőfi Sándor Általános Iskola 8. osztályos tanulója éppen a Nemzeti Összetartozás Napján lett új magyar csillag. „A sors akarta így, hogy ez a szavazás a mai napra esett” – mondta László Attila.
A kézdivásárhelyi fiú 14 éve mindenkit megtévesztett, amikor először színpadra állt. De csak addig, amíg ki nem szabadult a torkából egy korát meghazudtoló, érett férfi hangja, amikor először rázendített Máté Péter slágerére. Attila bemutatkozása olyannyira hatásosra sikerült, hogy a zsűriben nem maradt semmilyen kétség: László Attila színpadra született, és ott a helye. Másodszorra szintén egy Máté Péter-dallal győzte meg a zsűrit, és kaparintotta meg a nézők szívét és szavazatait. A harmadik élő show-ban Demjén Ferencet idézte a Várj, míg felkel majd a nap!-pal. „Attilám, szerintem a lányok téged úgyis megesznek, úgyhogy én leszek az, aki téged a másik értelemben esz meg…” – mondta Fáy Miklós a produkció után. A kritikus adásról adásra elégedetlenül állt hozzá Attila produkcióihoz, és ez így is maradt egészen a hatodik élő show-ig, Hernádi Judit és Szirtes Tamás azonban rendre védelmébe vette a fiatal tehetséget.
A negyedik élő show-ban Attila már nem egyedül állt a színpadon, táncosokat kapott a Lehetsz királyhoz, de nem emiatt volt vele elégedettebb a zsűri, mint előző héten. A gyors dal után az énekes visszatért a balladákhoz. Következő héten a 2009-es Csillag születik nyertesének slágerét választotta: Tabáni Istvántól adta elő a Gyönyörű szépet. Ebben az adásban Attila az Everdance-szel osztotta meg a színpadot a Crystal Két utazójára. A hatodik élő show-ban Fáy Miklós szavainak hatására már eltört a mécses a fiatal énekesnél a színfalak mögött, de ez nem tántorította el a nézőket attól, hogy szavazataikkal bejuttassák a döntőbe László Attilát. A Könnyű álmot hozzon az éj! és a Mindig ugyanúgy meggyőzte őket, így ő vihette haza a 12 millió forintos fődíjat, a személyautót, a kirándulást és a Sony Music lemezszerződését.
„Ha itt (Magyarországon – szerk. megj.) lesz sikerem, tudom, hogy ide kell költözni. Budapest nekem túl nagy és zsúfolt, nem hiszem, hogy tudnék itt élni, de a közelben, egy nyugodtabb kisvárosban már igen. El tudom képzelni, hogy mi itt maradunk, apukám pedig otthon él, és csak időnként találkozunk. Lassan úgyis felnövök, és a szüleimnek el kell engedniük” – nyilatkozta korábban a Blikknek a fiatal tehetség. A bulvár napilap ugyanakkor arról is beszámolt, hogy Attila szülei kézdivásárhelyi földeket adtak el annak érdekében, hogy fiuk részt tudjon venni a magyarországi tehetségkutatón. „Romániában nem nagyon van lehetőség arra, hogy az ember egy tehetségkutatóban megmutassa magát. Illetve ha akad, akkor ott románul kell énekelni, így nekünk, erdélyi magyaroknak nem sok esélyünk van. Ezért gondoltuk úgy, hogy Attilának ezt a tehetségkutatót kell megpróbálnia, de Kézdivásárhelyről feljönni nem túl olcsó. (…) Éppen ezért eladtuk a földünket, hogy megvalósítsuk a fiunk álmát, hiszen ez szülői kötelezettségünk is” – mondta el László Éva, aki nagyon bízott fia sikerében, mert éppen azt a területet adta el, amely pár év múlva talán pont a fiatalember jövőjét biztosítaná.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!