2011. március 29., 09:462011. március 29., 09:46
Mint kiderült, az idei humorfesztivál újdonsága, hogy háromnapos lesz, továbbá Kolozsvár mellett Marosvásárhelyen is megrendezik a gálaműsort. Szintén nóvum, hogy idén egy nő is versenybe száll az Erdély legjobb humoristája címért folytatott küzdelemben. A rendezvény április 8-án Kolozsváron, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Auditorium Maximum Termében kezdődik 18 órakor, míg a gálára 9-én, szombaton a volt Köztársaság, jelenleg Florin Piersic moziban kerül sor 19 órától. A gálát egyébként vasárnap, április 10-én a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban 18 órától megismétlik.
Tóth Szabolcs, a Szomszédnéni Produkciós Iroda humoristája ugyanakkor arról tájékoztatott, hogy az idei verseny előválogatóit négy városban – Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Nagyváradon – rendezték, több mint 30 versenyzőt hallgattak meg „Két Maros megyei, három szatmári, egy Hargita és egy Bihar megyei jelölt száll versenybe az 1000 lejes fődíjért” – részletezte Tóth Szabolcs. Hozzáfűzte: a tavalyhoz képest javult a színvonal is, a jelentkezők egyre kevesebb internetről ellesett poént használnak. A fesztiválra jegyeket elővételben Kolozsváron, a Florin Piersic moziban lehet megvásárolni, a pénteki versenyre a belépő ára 15 lej, míg a szombati gálára 25 lej. A vasárnapi marosvásárhelyi gála belépője szintén 25 lejbe kerül, a jegyeket a Kultúrpalota jegypénztárában és a G Pont, valamint Tutun kávéházakban lehet megvásárolni.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!