
Fotó: Facebook/International Emmy Awards
A 75. Emmy-díj szervezői bejelentették, hogy a hollywoodi színészsztrájk miatt elhalasztják az eredetileg szeptember 18-ra tervezett díjátadó ceremóniát – számolt be róla pénteken a Variety.com.
2023. július 28., 16:232023. július 28., 16:23
A szaklap emlékeztetett arra, hogy utoljára 2001-ben kellett elhalasztani az amerikai televíziós akadémia díjainak átadását, akkor a szeptember 11-i terrortámadás miatt novemberben rendezték meg a gálát.
a Variety szerint legkorábban augusztus elején jelentik majd be, de a lap úgy értesült, hogy a műsort közvetítő Fox televízió 2024 januárját tartaná megfelelő időpontnak, míg a díjakat odaítélő televíziós akadémia inkább a novembert.
Mivel a forgatókönyvírók céhe (WGA) és a színészek céhe (SAG-AFTRA) által kezdett sztrájkok vége egyelőre nem látszik, a januári Emmy-gála biztonságosabb megoldás lenne. Januárban viszont az Emmy-díjátadó épp a filmes díjszezon közepére érkezne.
– hangsúlyozta múlt heti közleményében a televíziós akadémia, hozzátéve, hogy minden tudomásukra jutó új információt megosztanak.

Sztrájkba lép az Egyesült Államok legnagyobb filmszínész-szakszervezete – erről döntött a hollywoodi művészeket tömörítő SAG-AFTRA (Screen Actors Guild-American Federation of Television and Radio Artists) országos vezetősége csütörtökön.
Az ehhez kapcsolódó kampányban azonban már nem vehetnek részt sem a színészek, sem a forgatókönyvírók a sztrájk miatt.
Az Emmy-jelöléseket július 12-én, alig két nappal a SAG-AFTRA sztrájk kezdete előtt hozták nyilvánosságra. A legtöbb, 27 jelölést az Utódlás című sorozat kapta, amelyet a The Last of Us követ 24 jelöléssel és a Fehér Lótusz 23-mal.

Az Utódlás, a The Last of Us és a Fehér Lótusz című drámasorozatok kapták idén a legtöbb jelölést a tévés Oscarra, az Emmy-díjra – számolt be róla szerdán a BBC News.
A padlizsán, amit Erdélyben román hatásra „vinete” vagy „vineta” szóval illetnek, évezredes utat járt be Indiától a Kárpát-medencéig – ma a balkáni krémek, a görög moussaka és a török sültek nélkülözhetetlen alapanyaga.
Az időjárás is alakítja az utazási szokásokat: a kánikula által sújtott vidékeken élők egyre gyakrabban választanak olyan úti célt, ahol jóval hűvösebb a klíma. Találó kifejezés erre az új utazási trendre az angol „coolcation”.
Az Európai Bizottság előzetes megállapítása szerint a TikTok megsértheti az Európai Unió digitális szolgáltatásokról szóló rendeletét.
Egyre több munkavállaló számára nem a korai nyugdíj a cél, hanem az, hogy ne legyen kiszolgáltatva a munkahelyének. A FIRE mozgalom követői szerint a pénzügyi függetlenség elsősorban azt jelenti, hogy bármikor nemet mondhatnak egy rossz főnökre.
Törvényben tiltotta meg a francia parlament a 15 év alatti fiataloknak a közösségi hálózatok használatát kedden. A tinédzserek egészségének védelmét szolgáló intézkedés szeptemberben lép életbe.
Nagy nyári kedvenc, sokféleképpen elkészíthető és télire is elraktározható befőttesüvegben a friss zöldbab, más nevein zöldpaszuly vagy a Székelyföldön zöldfuszulyka.
Hogyan „gyártott” hamis örökösöket a Ceaușescu-rezsim és milyen módszerekkel szerzett kemény valutát a diktatúra és az ország külső adósságának finanszírozására?
Nem mindennapi látvány fogadta a hétfőről keddre virradó éjszaka a Kolozsváron közlekedő autósokat. Egy túlméretes szállítmányként közúton vontatott repülőgép miatt ideiglenesen leállt a forgalom a város egyik bevezető útján.
Elégedett vagy az arcmemóriáddal? Rögtön felismered a neves közéleti személyiségeket, legyenek azok erdélyi magyar vagy anyaországi celebek, esetleg külföldi sztárok? A Krónika nyereményjátékával most kipróbálhatod.
Ha nyár közepe, akkor Erdélyben is az egyik kedvenc gyümölcs a sárgabarack, más néven kajszibarack.
szóljon hozzá!