Hirdetés

A határon túl is ünnepel az NKA: a váradi Moszkva kávézóban csap a húrok közé hétvégén a gyergyói Bagossy Brothers Company

A Bagossy Brothers Company az egyik legnépszerűbb erdélyi együttes

A Bagossy Brothers Company az egyik legnépszerűbb erdélyi együttes

Nagyváradra gurul pénteken az NKA 25 – Hangfoglaló turnébusza, ugyanis a Nemzeti Kulturális Alap negyedszázados fennállását ünneplő rendezvénysorozat keretében a Moszkva kávézóban lép fel a gyergyószentmiklósi Bagossy Brothers Company és a budapesti Meg Egy Cukorka nevű zenekar.

Bede Laura

2018. október 05., 11:042018. október 05., 11:04

A számos erdélyi koncert megvalósítását lehetővé tevő Nemzeti Kulturális Alap (NKA) negyedszázados fennállását ünnepli idén kiállításokkal, filmvetítésekkel, szakmai beszélgetésekkel és persze koncertekkel Magyarország-szerte, sőt a határon túl is.

A szeptember végén induló NKA 25 – Hangfoglaló elnevezésű 25 napos turné keretében többek között Szolnoktól Debrecenen és Veszprémen keresztül Pécsig, valamint Nagyváradra is ellátogatnak a program támogatottjai,

Hirdetés

hogy részt vegyenek a kezdeményezésben – olvasható a szervezők szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

A koncertsorozat egyik állomása a nagyváradi Moszkva kávézó lesz, ahol pénteken a budapesti Meg Egy Cukorka nevű, „koszosan elegáns, szókimondó, olykor durva, máskor szentimentális rockzenekar” nyitja az estét. Dalszövegeik miatt műfajukat könnyen azonosítják azzal, amit alternatívrocknak, magyar alternek hívnak, de a brit pop-rock világa szintén jellemzi őket. Zenéjükre nagy hatást gyakoroltak a kultikus magyar alternatívrock zenekarok mint például a 30Y vagy a Kispál és a Borz. A Beatles és Oasis vonalai szintén érezhetőek a zenéjükben.

A zenekar 2015 szeptemberében alakult, és egy évre rá kiadta első felvételét, ezzel megnyerték a Petőfi Rádió októberi Saját Zenéd nevű versenyét.

Azóta doboscsere történt, 2016-ban Szőke Bence elhagyta a zenekart, helyére Halász Máté került, rajta kívül Hárs Barna (ének, gitár), Mihályi Dávid (basszugitár, vokál) tagja a zenekarnak.

A pesti bandát követően az indie rock, alternatív rock, folk-rock stílusú zenét játszó gyergyószentmiklósi Bagossy Brothers Company lép színpadra. A 2013-ban alakult együttes nevét a Bagossy testvérpár – Bagossy Norbert (gitár/ének) és Bagossy László (basszusgitár/vokál) – családneve ihlette, hozzájuk csatlakoztak zenésztársaik, Bartis Szilárd (dobok), Tatár Attila (gitárok, vokál) és Kozma Zsombor (hegedű, harmonika, billentyűk).

Első évükben Erdély számos településén felléptek, számaikat pedig játszani kezdte, az erdélyi rádiókon kívül számos határon túli, magyar területen működő, illetve magyarországi rádióadó is. 2014 végén a Cseh Tamás-program nyerteseként rögzítették első nagylemezük anyagát.

A 2015 márciusában megjelent első nagylemezük, az Elviszlek, az első héten a Deezer romániai és magyarországi toplistájának élén debütált.

A 2016-os esztendőben állandó szereplői voltak a legfontosabb magyar és erdélyi fesztiváloknak, zenei rendezvényeknek. 2017 márciusában jelent meg a zenekar második nagylemeze A Nap felé címmel, majd ugyanezen évben a zenekart jelölték a Fonogram-díjra (az év felfedezettje kategóriában) és a Petőfi zenei díjra (az év felfedezettje és az év dala kategóriában).

A Hangfoglaló program (korábban Cseh Tamás-program) ötödik éve működik a Nemzeti Kulturális Alap keretében olyan támogatási rendszerként, amely a magyarországi és határon túli könnyűzene népszerűsítését és segítését tűzte ki célul. Különös tekintettel a könnyűzenei előadók fellépési lehetőségeinek támogatására, a nemzetközi megjelenés elősegítésére, a zenei nevelés fejlesztésére és a magyar rockzenei örökség ápolására.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés