
Elindult az utolsó akklimatizációs mászásra, a 7400-7500 méteren található 3-as táborba a magyar K2-expedíció mászópárosa, a nagyváradi Varga Csaba és a békéscsabai Suhajda Szilárd.
2015. július 15., 16:172015. július 15., 16:17
A 3-as táborban a tervek szerint egy-két éjszakát töltenek el. Várhatóan a hétvégén térnek vissza a megközelítőleg 5 ezer méter magasan lévő alaptáborba, ahonnak a pihenés után – jó idő esetén – a csúcs megközelítése és a csúcstámadás következik július 25. és 30. között – mondta el Varga Csaba a Duna Televízió Hazajáró című műsorának.
Hozzátette: a K2 egy nehéz hegy, amelynek megmászása tovább tart a Broad Peak vagy a Gasherbrum II. meghódításánál, s bár felkészültek rá, fizikailag és pszichikailag is megviseli őket. Rámutatott, hogy körülbelül most vannak az expedíció közepén, hiszen július 1-jén érték el az alaptábort és augusztus elején indulnak vissza Magyarországra.
„Mindent megteszünk annak érdekében, hogy megmásszuk a hegyet és lejöjjünk élve. Semmit sem kockáztatunk, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy feljussunk a csúcsra” – hangsúlyozta Varga Csaba.
A világ második legmagasabb hegycsúcsát, a Pakisztán területén található, 8611 méter magas K2-t Varga Csaba és Suhajda Szilárd oxigénpalack nélkül készülnek meghódítani. A csúcstámadás nyolcezer méterről, a negyedik táborból indul majd, a hegymászók az Abruzzi-sarkantyún keresztül próbálnak majd feljutni a Karakorumban található csúcsra, amelyet magyar mászónak még nem sikerült meghódítania.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!