Hirdetés

A Gyűrűk Urát és a kilencvenes éveket megidéző diáknapok Vásárhelyen és Kolozsváron

•  Fotó: Marosvásárhelyi Diáknapok

Fotó: Marosvásárhelyi Diáknapok

Hagyományszerűen május elején több erdélyi városban nyújtanak találkozási, megmérettetési és szórakozási lehetőséget az egyetemistáknak.

Bede Laura

2018. április 30., 17:062018. április 30., 17:06

A Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség (MMDSZ) 21. alkalommal, május 2–5. között szervezi meg a diáknapokat. „A marosvásárhelyi diáknapok mára több lett mint egyetemistákat megszólító játékos megmérettetés, igazi fesztivállá nőtte ki magát. Idén ismét azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy az eddigieknél is színesebb, mozgalmasabb és emlékezetesebb programot állítsunk össze” – jelentették ki a szervezők. Kifejtették,

az idei – A Gyűrűk Ura-tematikájú – kiadás alapjaiban a hagyományaihoz igazodik: napközben mintegy 1500 egyetemistát megmozgató sport-, ügyességi, logikai- és csapatjátékok várják a résztvevő csapatokat.

Hirdetés

Esténként a fesztivál kapui megnyílnak minden szórakozni vágyó számára. Az érdeklődők olyan népszerű magyarországi zenekarokat hallhatnak élőben játszani, mint az Irie Maffia, a Punnany Massif, a Halott Pénz. Az erdélyi zenekarok közül fellép a Vizi & Band, a FUNKorporation, a No Sugar, az Ego Sum, valamint a 4S STREET. A koncertek befejeztével sem ér véget az este: DJ Budai, DJ Shiver, DJ Rosso Bruno, DJ Thomas Pcz és DJ Andrei Chelbezan biztosítják majd a fergeteges hangulatot a gokartpályán. A bérletek elérhetőek az MMDSZ- és a msHÖK- irodákban.

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség 25. alkalommal szervezi meg a diáknapokat, amely a back to basics, vagyis vissza az alapokhoz tematika köré épül.

A május 9–13. között Kolozsváron szervezendő esemény célja „kicsit kilépni a 21. század modern technológiájából, és gondolatban visszatérni a kilencvenes évekbe, mikor még a Dacia volt az akkori világ Teslája, és a pixelek jelentették a legvagányabb filtert, valamint a What is Love volt a legnagyobb sláger.

•  Fotó: KMDSZ Galéria

Fotó: KMDSZ

Ezt a hangulatot próbálja visszaadni a diáknapok a két kreált Daciában utazó figurával, akik ’93 óta utaznak felénk, bemutatva az elmúlt éveket, hogy lassan megérkezzenek 2018-ba a diáknapokra” – olvasható a szervezők szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

A KMDSZ-diáknapok ideje alatt közel kétezer egyetemista gyűl össze a Törökvágásban, de Kolozsvár minden apró pontján találkozhatnak velük a lakosok. A 137 fős szervezőcsapat (SzervezTeam) kulturális programokkal, sporteseményekkel, felvonulással, bulikkal várja az egyetemistákat.

A Törökvágásban felállított sátorban fellép a Halott Pénz, Irie Maffia, DJ SHIVER, DJ Gyóntatófülke és Tőtöttcigi, Nick Havsen, DJ Poligot, PDBR, DJ Mini és DJ NRB, Pici és Johnny, illetve Thomas és Andriss. Ezekre a bulikra bérletet válthatnak azok az érdeklődők is, akik nem diáknapoznak. A KMDSZ-irodában A-kártyával 79 lejért, nélküle 89 lejért vásárolható meg a bérlet, a napijegy pedig 25 lejbe kerül.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés