Hirdetés

A gasztrokultúra lovagjai

A legjobb hagyományos székely kolbászokból kínáltak kóstolót a Sepsiszentgyörgyön 11. alkalommal megszervezett Háromszéki Kolbászparádén a hétvégén.

2013. október 13., 19:012013. október 13., 19:01

Vajda Lajos főszervező, a Kovászna Megyei Kis- és Középvállalkozók Szövetségének (ASIMCOV) igazgatója, a Szabadtűzi Lovagrend erdélyi tagozatának főkapitánya elmondta, bár a jelentkezések alapján ötven csapatra számítottak, mégis elégedettek, hiszen így is harmincnyolc csapat, összesen 152 személy töltött kolbászt a szabadtéri eseményen. A többi beiratkozott csapat végül nem jelent meg a szombaton és vasárnap zajló eseményen. A meleg őszi időjárás igazán kellemessé tette a gasztrofesztivál mindkét napját. A legfinomabb székely kolbászt a Négyesfogat elnevezésű csapat készítette, ők a békéscsabai Kolbászfesztiválon is megmutathatják, hogyan kell finom kolbászt tölteni. A másik fődíjat az Inkubátor Ház csapata nyerte. Jutalmuk egy négyszemélyes hosszú hétvége Gyulán. Mostantól egyébként vándorserlege is van a Háromszéki Kolbászparádénak. Ezt a zsűri elnöke, Németh József mesterszakács a Szockolbász elnevezésű csapatnak ítélte.

Idén egyébként a Szabadtűzi Lovagrend Erdélyi Főkapitánysága 15 új taggal bővül, azokat a személyeket ütik lovaggá, akik az Kovászna Megyei Kis- és Középvállalkozók Szövetsége (ASIMCOV) által szervezett gasztronómiai rendezvények – Háromszéki Kolbászparádé és a Töltött Káposzta Fesztivál – díjazottjai voltak. Vajda Lajos elmondta: az új lovagok befogadó levelet kapnak, és átvehetik a rend jeleivel ellátott fekete kötényt is.

A Szabadtűzi Lovagrend Erdélyi Főkapitánysága a hagyományos gasztrokultúra népszerűsítéséért jött létre 2009-ben, a rend első lovagja Vajda Lajos. A főkapitány kiemelte, hogy ez a lovagrend a hat éve alakult nyíregyházi Szabadtűzi Lovagrend része. Az erdélyi főkapitányság jelenleg 68 tagot számlál.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)

Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Kígyót talált a motortérben egy autós

Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.

Kígyót talált a motortérben egy autós
2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
Hirdetés
Hirdetés