
Szúró-vágó fegyverrel meggyilkoltak egy állapotos magyar asszonyt és másfél, illetve ötéves kisfiát a múlt hét végén a párizsi régióban fekvő Perreux-sur-Marne-ban – állapította meg a boncolást végző szakértő a Centre Presse című francia napilap internetes oldalán közölt beszámoló szerint.
2014. július 21., 18:292014. július 21., 18:29
A gyilkosság elkövetésével az asszony férjét gyanúsítják, akinek nyoma veszett. A vérbe fagyott holttesteket péntek este találták meg. Az egyik áldozat egy romániai születésű, 36 éves héthónapos terhes asszony – közölte a créteili ügyészség.
Az asszony nővérének élettársa és egy szomszédasszony azt mondta, hogy a nő magyar volt, és Tinának szólították. A férj – az ügyészség szerint egy 37 éves, állítólag moldovai férfi – után nyomozást indított a párizsi bűnügyi rendőrség, amely családi drámát gyanít a hármas gyilkosság hátterében. A négytagú család a Val-de-Marne megyei Perreux-sur-Marne-ben lakott egy kétszobás lakásban egy kis házban, az asszony nővérével és annak magyar élettársával.
A holttestekre ez utóbbi – egy 40 éves, a francia sajtóban László néven említett férfi – talált rá, aki péntek délután munkából hazatérve zárva találta a házat, így a szomszédoknál megvacsorázott, majd amikor éjfél előtt visszatért, ismét kulcsra zárt ajtó fogadta, ezért a tetőn át mászott be a házba. A rendőrség tájékoztatása szerint az áldozatok torkát elvágták, az asszonyt kétszer mellbe is szúrták. A rendőrök találtak egy kést, amelyről feltételezik, hogy a gyilkos fegyver lehetett.
A szomszédok elmondása szerint a házaspár az ötéves Antoine-nal és a másfél éves Raphaellel két és fél éve lakott a perreux-sur-marne-i házban. Semmilyen jel nem utalt arra korábban, hogy a házaspár rosszul élt volna.
A családapa és a feleség nővérének élettársa is építkezésen dolgozik. A gyilkosságok elkövetésével gyanúsított férfi pénteken nem jelent meg a munkahelyén, s azóta sem találják.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!