Hirdetés

A Félsziget mint idegenforgalmi célpont

Hatalmas turisztikai vonzereje van a marosvásárhelyi Félsziget fesztiválnak, hiszen még a gazdasági válság beköszönte után is évről évre nőtt a látogatottsága, s nemcsak a belföldiek, hanem a külföldiek körében is egyre népszerűbb lett a rendezvény – mutatnak rá tegnapi közleményükben a szervezők.

Krónika

2011. szeptember 01., 09:032011. szeptember 01., 09:03

Szerintük a fesztivál és a „Románia – fedezze fel a Kárpátok kertjét” projekt társítása meghozta az első lépést a rendezvény hatékonyabb kihasználása irányában, ami egyben az idegenforgalom fellendítésével is jár. A szervezők ugyanakkor úgy látják, a Félsziget egy támpont is lehet a bel- és külföldi utazási irodáknak egyaránt az erdélyi utazások szervezésekor, hiszen a buli mellett a környék látványosságait is meg tudnák mutatni az érdeklődő turistáknak. A Félsziget immár nemzeti brand – ezt bizonyítja a látogatók körében végzett felmérés is, amelyből kiderült, hogy a szórakozni vágyók 80 százaléka Maros megyén kívülről érkezett. Az esemény nemzetközivé válását pedig az bizonyítja, hogy a tavalyi 4 százalékról 7,8 százalékra nőtt a külföldi résztvevők aránya – derül ki a közleményből. Többségük Magyarországról érkezett, de jöttek Hollandiából, Németországból, Szerbiából és Oroszországból is. „A térségben a fesztivál idején 7 százalékkal nőtt a turisták száma, miközben Maros megyének az esemény 80 százalékos ugrást jelentett. Az ide érkezők ugyanakkor felkeresnek egy múzeumot, ellátogatnak Szovátára vagy Szászrégenbe. A Félsziget évről évre nagyobb turisztikai potenciállal ruházza fel a régiót” – összegzett Bodor László fesztiváligazgató.

Jövőre is garantált a Sziget

A közterület használatának előzetes engedélyezésével a Fővárosi Közgyűlés biztosította a 2012-es budapesti Sziget Fesztivál lebonyolítását. A képviselők a közgyűlés tegnapi ülésén egyhangúlag döntöttek arról, hogy előszerződés keretében engedélyezik az Óbudai-sziget használatát a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft.-nek a 2012. július 16. és augusztus 31. közötti időszakban. A használat részletes feltételeiről, annak díjáról az elfogadott előterjesztés szerint 2012. március 31-éig végleges megállapodást kell kötni. Az egyeztetésekkel a Budapesti Közlekedési Központot (BKK) bízták meg. Hutiray Gyula városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes az előterjesztésében azt írta, a Sziget zavartalan lebonyolítása közérdek, ezért javasolta az együttműködési előszerződés megkötését. Kiemelte, hogy az idei fesztiválon a főváros méltó megjelenést kapott a rendezvényen, és az előzetes várakozásokon felül értékesítettek a Sziget CityPass karszalagból, így a fesztiválra érkezők megismerhették Budapestet.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés