2012. január 18., 08:152012. január 18., 08:15
A díjat Mike Godoroja blueszenész adta át az ünnepségen, és személyes élményei alapján méltatta a fesztivált, amelyen korábban ő is fellépett. „A Félsziget Fesztivál nevében köszönetet szeretnék mondani a díjért, ugyanakkor a szervezőcsapat köszönetét is tolmácsolom. Büszkék vagyunk arra, hogy a VIP folyóirat olvasói minket választottak az év legfontosabb kulturális eseményének, annál is inkább, hogy a jelöltek között számos rangos fesztivál szerepelt. Úgy érezzük, az olvasók bizalmat szavaztak nekünk, és nagyra becsüljük, hogy a romániai kultúrafogyasztók a legfontosabb kulturális brandek között tartják számon fesztiválunkat” – fogalmazott a díjátadón Balázsi-Pál Előd.
A fesztivál kommunikációs igazgatója köszönetet mondott a támogatóknak, partnereknek és együttműködőknek is a rendezvény sikeréhez való hozzájárulásukért. A Félsziget Fesztivál, amelyet 2011. augusztus 25–28. között Tuborg Green Fest Félsziget néven szerveztek meg, a koncertek, bulik, a kulturális események és a szórakozás tökéletes együttesével örvendeztette meg a fesztiválozókat. A fesztivál tavalyi kiadásának 4 napja 73 ezer látogatót vonzott, akik közel 90 előadó fellépésén vehettek részt – köztük a Romániában először koncertező Iggy and the Stooges, a Hammerfall vagy a K’s Choice zenekarokén.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.