2011. augusztus 11., 08:592011. augusztus 11., 08:59
Az iPhone készülékre és az Android alapú gyártmányokra egyaránt alkalmazható szolgáltatás lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy ne csak egy ismerőssel, hanem barátok csoportjával váltsanak üzenetet – közölte internetes kiadásában a BBC brit csatorna. Az alkalmazás egy hónappal azelőtt jelent meg a piacon, hogy az Apple hasonló termékkel állt volna elő. A Facebook-szolgáltatás egyelőre csak az Egyesült Államokban hozzáférhető, de várakozások szerint hamarosan más országokban is alkalmazható lesz. A népszerű közösségi portál 750 millió tagja már eddig is küldhetett üzenetet egyrészt a weboldalon keresztül, másrészt a Facebook korábbi okostelefon-alkalmazása révén. Az újításnak köszönhetően azonban most már közvetlenül mobilkészülékre, SMS-sel lehet üzenni. A szolgáltatásnak a helymeghatározás is része. A BlackBerrynek már van hasonló szolgáltatása Messenger néven, amely sokak szerint vitatott szerepet játszik a Nagy-Britanniát az utóbbi napokban megrázó zavargásokban.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.
szóljon hozzá!