Hirdetés

A Daily Mail az olimpia-megnyitó kapcsán: talán jobb lenne visszavonulnia Sir Paul McCartneynak

Lehet, hogy eljött az ideje Sir Paul McCartney visszavonulásának – vélekedett keddi írásában egy neves brit publicista, aki a Beatles 70 esztendős egykori basszusgitárosának az uralkodó gyémántjubileumi ünnepségén, illetve a londoni olimpia megnyitóján mutatott teljesítménye alapján jutott erre a következtetésre.

2012. augusztus 01., 12:282012. augusztus 01., 12:28

„Macca” az elmúlt hetekben kétszer is élő minikoncertet adott Londonban, olyan eseményeken, amelyeket világszerte milliárdnyi tévénéző követett figyelemmel.

II. Erzsébet királynő gyémántjubileuma – vagyis trónra lépésének 60. évfordulój – alkalmából júniusban négynapos központi ünnepségsorozatot rendeztek, és ennek fénypontja a Buckingham-palota előtti szuperkoncert volt, amelyet Sir Paul és zenekara zárt.

A londoni olimpia múlt pénteki monumentális – világszerte rendkívül nagy sikert aratott – megnyitórendezvényét is McCartney fellépése zárta.

Christopher Wilson, a brit publicisztika veteránja a keddi Daily Mailben mindazonáltal azt írta: az olimpiai megnyitó McCartney-minikoncertje alatt az ex-Beatle énekét hallgatva hirtelen úgy érezte, mintha „egy korszak éppen a végéhez érkezne”.

McCartney olyan ember, aki még most is napi késztetést érez mind magasabb csúcsok meghódítására, ám „az olimpiai megnyitóünnepség hegycsúcsa már túl magasnak bizonyult” számára, és két hónap alatt másodszor tett tanúbizonyságot arról, hogy előadóként jó eséllyel már túl van legszebb napjain - fogalmaz keddi írásában a brit publicista.

Wilson szerint McCartney hangja már a júniusi gyémántjubileumi koncerten is „bizonytalan volt és reszketeg”, és mindez szomorú kontrasztban állt a 72 évesen is teljes énekesi képességei birtokában lévő Sir Tom Jones „érdes hangorkánjával”.

Sir Paul az Olimpiai Stadionban - ahol szintén jelen volt a királynő - ismét csak küszködött a megfelelő hangok „eltalálásával”.

Mindez felveti a kérdést: mennyire volt bölcs döntés a szervezők részéről McCartney meghívása, és mennyire volt bölcs Sir Paul részéről a meghívás elfogadása – írta a brit publicista, aki szerint „az utókor érdekében” is talán itt az ideje, hogy McCartney „szögre akassza híres Höfner basszusgitárját”, és csatlakozzon a régi szép időket emlékeikben ápolók táborához.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés