Hirdetés

A Csárdáskirálynő legszebb dalaival érkezik Székelyföldre a Budapesti Operettszínház

Három székelyföldi városban lépnek fel a Budapesti Operettszínház művészei Kálmán Imre örökzöld operettje, A Csárdáskirálynő legnépszerűbb dalaival.

Krónika

2017. január 17., 13:442017. január 17., 13:44

Székelyföldi állomásai is vannak annak a nemzetközi turnénak, amelynek keretében Kálmán Imre legnépszerűbb műve, a száz éve bemutatott A Csárdáskirálynő dalaival lépnek színpadra a Budapesti Operettszínház művészei. A szólisták és a kvintett zenekar január 18-án 19 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési ház nagytermében, 19-én, csütörtökön 19 órától a Csíki Játékszín nagytermében, január 20-án Székelyudvarhelyen a Székelyföldi Filharmónia hangversenytermében szerepel a Balassi Intézet szervezésében. A csíkszeredai koncert előtt köszöntőbeszédet mond Dr. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja.

Az előadásban Lukács Anita, Vadász Zsolt, Kardffy Aisha és Laki Péter lép színpadra. Az Operettszínház előadása Budapesten kívül is már olyan városok közönségét hódította meg nagy sikerrel, mint Bécs, Brüsszel, Moszkva, Varasd, Eperjes, London, Peking, Csungking, Sanghaj, Maribor, Szabadka, Zombor, valamint Delhi – első alkalommal jelent meg az operett műfaja Indiában.

„Nem lehet zenét szerezni akkor, amikor gépfegyverek ropogásától és ágyúdörgéstől visszhangzó frontokon öli egymást a világ\" – írta Kálmán Imre, mégis elkészült a partitúra és A Csárdáskirálynő a világ egyik legismertebb operettje lett. Kálmán a mű első felvonását 1914 májusában vetette papírra Marienbadban, a munkát azonban félbeszakította az I. világháború kitörése. A zeneszerző csak egy év múlva tudta folytatni és befejezni a darab komponálását. 1915 augusztusában a Monarchia egyesített seregei több száz kilométernyi meghátrálásra kényszerítették a szemben álló orosz csapatokat, a hadisiker nagyszerű apropót adott a mű 1915. november 17-i bécsi bemutatásához. A darab elsöprő sikert aratott, csak Bécsben több mint ötszáz előadást élt meg.

Azű világháború ellenére azonnal bemutattá́k Svédországban, Finnországban, Lengyelországban, Oroszországban, Olaszországban, majd Budapesten 1916 novemberében, s eljutott egy esztendővel később a New York-i Broadway-re is. A történet egy reménytelennek látszó szerelemről szól: Edvin herceg rajong Szilviáért, a pesti orfeumcsillagért, de arisztokrata családja ellenzi ezt a rangon aluli kapcsolatot. A szülők mindent elkövetnek, hogy fiukat visszacsalják Bécsbe, hogy ott a neki megfelelő leányzót, Stázi komteszt válassza élettársául – ezért Vereczky Szilviának, a sanzonettnek New York-i szerződést intéznek. Ám a szerelmesek érdekében szövetkezik a kedves, bolondos Bóni gróf, az orfeum főpincére, Miska és ikertestvére, Alfonz, a Lippert-Weilersheim-ház főkomornikja, valamint Feri bácsi, Bóni orfeumi barátja.

A cselekmény fonala prózában bontakozik ki, ezekhez kapcsolódnak a zenei tételek (zenekari nyitány, közjátékok, áriák, duettek-tercettek-kvartettek, együttesek, kórusok) és a táncjelenetek. A magyar operett az egyetlen Hungarikum értékű színházi műfaj, amely helyet kapott a Nemzeti Értéktárban. Az operett elsősorban a magyaroknak köszönhetően vált ismertté szerte a világon.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés