Hirdetés

Mérföldkő az új nagylemez az erdélyi magyar zenekar számára

A Csajod

Ennyi címmel jelent meg A Csajod zenekar új lemeze

Fotó: A Csajod

Hangulatok kaleidoszkópjaként határozza meg második, frissen megjelent nagylemezét A Csajod kolozsvári zenekar.

Krónika

2025. február 02., 21:472025. február 02., 21:47

A zenei platformokon péntektől elérhető A Csajod-album központi témái az önvizsgálat, a veszteség feldolgozása és az elfogadás. „Az Ennyi című lemez nemcsak zenei mérföldkő az együttes számára, hanem olyan korszak kezdetét is jelenti, amelyben

Idézet
bátrabban vállalja identitását, szembenéz a nehezen megfogható témákkal, és előtérbe kerül a művészi önmegvalósítás.

Elvégre nem lehet mindig csak lányokról énekelni…de azért ők sem maradnak ki” – osztotta meg a Krónikával a kincses városi fiúbanda.

Hirdetés

Mint mondták, a lemez dalai személyesen és zenekarilag is nehéz időszakban születtek, viszonylag rövid idő alatt, így szorosan kapcsolódnak egymáshoz. A szerzemények kölcsönöznek motívumokat egymástól, kiegészítik egymás mondanivalóját, és együtt alkotnak összefüggő történetet.

Idézet
„Ez a történet a kezdeti zavarodottság és bizonytalanság állapotától indul, az önvizsgálaton és felelősségvállaláson keresztül pedig egészen az elfogadásig vezet

– mindezt A Csajodtól megszokott sokszínű stílusban. A dalok néhol ironikusak és fanyar humorral átszőttek, mint a Biztos!?, ZEN, Átkok vagy Irigykedjenek. Máshol zavarba ejtően őszinte hangvételűek, mint a Magadat nem csapod be, Menekülhetnél, Magorka. Emellett néhány kedves szerelmes dal is helyet kapott az albumon, például a Bújj ide Kedvesem vagy a Lépni kéne előre” – részletezték a zenészek.

Arról is beszámoltak lapunknak, hogy a lemez megjelenésével egy időben videóklippel debütál a Magadat nem csapod be című daluk, amely elsőként íródott meg az album zeneművei közül, és sok szempontból meghatározta a lemez irányát. A videóklip a kolozsvári Reactor független színházi társulat színészei (Oana Mardare, Andrada Balea, Ana Maria Marin) közreműködésével és Varga Norbert videós munkájával készült.

A forgatás helyszínéül az Annie Klaus Galéria szolgált. A klipben tükör előtt sminkelő szereplők jelennek meg, de a felvétel visszafelé van lejátszva. Így annak lehetünk tanúi, ahogy a smink lassan lekerül az arcokról, és mindenki leplezetlenül szembenéz önmagával.

korábban írtuk

„Átkokat szór” a kincses városban az új dallal és videóklippel jelentkező A Csajod zenekar
„Átkokat szór” a kincses városban az új dallal és videóklippel jelentkező A Csajod zenekar

Új dallal, videóklippel és bemutatókoncerttel jelentkezik szombaton A Csajod kolozsvári zenekar. Az Átkok című zenemű az első single a fiúbanda készülő, újabb nagylemezéről, amely az önismeret és az önazonosság keresésének kérdéseit feszegeti.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 28., szombat

Sehol a világon nem valósult meg teljesen a nemi egyenlőség a munkaerőpiacon

Sehol nincs teljes nemi egyenlőség a világon a munkaerőpiacon a Világbank kedden közzétett jelentése szerint, amelyben kiemelték azt is, hogy a nők alig négy százaléka él olyan országban, ahol a körülmények megközelítik az egyenlőséget.

Sehol a világon nem valósult meg teljesen a nemi egyenlőség a munkaerőpiacon
Hirdetés
2026. február 28., szombat

Piros, fehér, lila, zöld – Erdélyben szokatlanabbnak tűnő, finom fogások alapanyaga is lehet a hagyma

A hagyma egész évben fontos része a gasztronómiánknak, legyen az épp soron következő, tavaszi, friss zöldhagyma vagy a fehér, valamint vöröshagyma.

Piros, fehér, lila, zöld – Erdélyben szokatlanabbnak tűnő, finom fogások alapanyaga is lehet a hagyma
2026. február 28., szombat

„Az AI nem izzad a színpadon” – Halmen József lemezlovas, koncertszervező a mesterséges intelligenciáról

A mesterséges intelligencia az elmúlt időszakban a zeneipar egyik legvitatottabb szereplőjévé vált: egyszerre kínál hatékony eszközt a mindennapi munkához és vet fel súlyos jogi, etikai kérdéseket. Halmen József DJ-vel, koncertszervezővel beszéltünk.

„Az AI nem izzad a színpadon” – Halmen József lemezlovas, koncertszervező a mesterséges intelligenciáról
2026. február 27., péntek

Ingyenes hétvége a kolozsvári Állattani Múzeumban: előadások, madárgyűrűzés és kézműves vásár várja a látogatókat

Ingyenes belépéssel és gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket a hétvégén a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Állattani Múzeuma, ahol február 28. és március 1. között rendezik meg a Márciuskák az állatokért elnevezésű esemény ötödik kiadását.

Ingyenes hétvége a kolozsvári Állattani Múzeumban: előadások, madárgyűrűzés és kézműves vásár várja a látogatókat
Hirdetés
2026. február 26., csütörtök

Drogtesztekkel látja el a román rendőröket a magyar olajipari társaság

Partnerséget kötött a romániai Rendőrök Országos Testülete (CNP) és a MOL Románia a közlekedési rendőrök felszereléseinek további bővítésére, az együttműködés célja az A7-es autópálya közlekedésbiztonságának növelése.

Drogtesztekkel látja el a román rendőröket a magyar olajipari társaság
2026. február 24., kedd

Halálos lövöldözést akadályozhatott volna meg az OpenAI mesterségesintelligencia-fejlesztő vállalat?

A kanadai hatóságok szerint az OpenAI mesterségesintelligencia-fejlesztő vállalatnak módjában állt volna megakadályozni a közelmúltban Brit Columbia tartományban történt, nyolc ember életét kioltó lövöldözést.

Halálos lövöldözést akadályozhatott volna meg az OpenAI mesterségesintelligencia-fejlesztő vállalat?
2026. február 22., vasárnap

Középkori „vámpír” arcát rekonstruálták horvát kutatók

Első alkalommal, több mint négyszáz év távlatából sikerült rekonstruálni annak a férfinak az arcát Horvátországban, akit saját korában vámpírnak tartottak.

Középkori „vámpír” arcát rekonstruálták horvát kutatók
Hirdetés
2026. február 22., vasárnap

Muroktorta és társai – Egy „szerény” gyökérzöldség kultúrtörténete, gasztronómiai dicsérete

Hétköznapi, de megkerülhetetlen étek az erdélyi „murok”, a Partium sok részén és Magyarországon sárgarépának, hétköznapi rövidítéssel egyszerűen csak répának nevezett gyökérzöldség.

Muroktorta és társai – Egy „szerény” gyökérzöldség kultúrtörténete, gasztronómiai dicsérete
2026. február 21., szombat

Mikor a legolcsóbb repülni? Mi az a mikrokáció? – Utazási trendek 2026-ban

Lassan lecseng a sívakációk időszaka, a hidegből már elég volt, így nem csoda, ha a gondolataink a nyaralás körül forognak. Összeállításunkban megmutatjuk, hogyan foglaljunk okosan repülőjegyet, és arra is rámutatunk, melyek a 2026-os év utazási trendjei.

Mikor a legolcsóbb repülni? Mi az a mikrokáció? – Utazási trendek 2026-ban
2026. február 21., szombat

Színészek, akik ki nem állhatják egymást – új magyar vígjáték Erdélyben

Kolozsváron a rendező jelenlétében mutatják be hétfőn este a Beléd estem című új magyar vígjátékot.

Színészek, akik ki nem állhatják egymást – új magyar vígjáték Erdélyben
Hirdetés
Hirdetés