
2012. január 13., 10:012012. január 13., 10:01
A díjátadó gálát, mely egyben a nemzetközi fesztiválszakma egyik legnagyobb rendezvénye, az Eurosonic Noorderslag nyitóeseménye, január 11-én az esti órákban tartották a nemzetközi fesztiválszervező-, és a zeneiújságíró-társadalom színe-java részvételével. A legnagyobb presztízsű fesztiválelismerést immár harmadik alkalommal adták át. A Sziget a legerősebb kategóriában, a „nagyfesztiválok” versenyében mérette meg magát, ahol huszonöt másik európai fesztivállal, köztük a véghajrában a dán Roskildével, a belga Tomorrowlanddel, a német Hurricane-nel, az ír T In The Parkkal versengett, és végzett végül az első helyen.
Gerendai Károly, a Sziget alapító-főszervezője elmondta: „Nagy öröm, hogy ilyen illusztris társaságban mi nyertünk, kivált, hogy ez most, a jubileumi évben történt, hiszen idén immár huszadik alkalommal szervezzük a Szigetet.” A főszervező kiemelte: „Ez az elismerés is megerősít minket abban, hogy jó úton járunk akkor, amikor – ellentétben a legtöbb nemzetközi fesztivállal – nemcsak a zenei kínálatra, de a kulturális sokszínűségre, a különböző kisebbségek kultúrájának bemutatására, a civil törekvések népszerűsítésére, valamint a szolgáltatások változatosságára is nagy hangsúlyt fektetünk, hiszen ettől lettünk egyediek, népszerűek és kedveltek szerte Európában.”
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).