Hirdetés

A brit kormányfő segítségét kérik a négy éve eltűnt Madeleine szülei

A brit miniszterelnökhöz fordultak segítségért végső kétségbeesésükben a négy éve rejtélyes körülmények között eltűnt skót kislány, Madeleine McCann szülei, akik levélben kérték David Cameron személyes segítségét kislányuk felkutatásához.

2011. május 12., 14:112011. május 12., 14:11

Madeleine 2007. május 3-án, negyedik születésnapja előtt néhány nappal tűnt el nyomtalanul a dél-portugáliai Praia da Luz főleg britek látogatta, Ocean Club nevű üdülőközpontjából. A gyermek - két kisebb testvérével - a szállodai szobában aludt, miközben szülei a közelben, baráti társasággal vacsoráztak.

Az esetet szinte példátlan nemzetközi figyelem kíséri, különösen azóta, hogy a portugál rendőrség 2007 őszén az Angliában élő orvos szülőket, Gerry és Kate McCannt nyilvánította gyanúsítottá az ügyben. A gyanúsítást egy évvel később - érdemi bizonyítékok hiányában - feloldották, a kislánynak azonban az egész világra kiterjedő szervezett kutatás ellenére azóta sem lelik nyomát.

A házaspár csütörtökön, Madeleine nyolcadik születésnapján - a The Sun, a legnagyobb brit bulvárlap első oldalán - nyílt levelet intézett David Cameronhoz, amelyben kérik a kormányfőt, hogy rendelje el az ügyben eddig felhalmozódott értesülések, adatok és bizonyítékok halmazának független és minden részletre kiterjedő felülvizsgálatát. A levél szerint az ilyen nagy horderejű megoldatlan bűncselekmények esetében ez rendszerint rutinszerű eljárás, Madeleine ügyében azonban eddig mégsem történt meg a hatóságok birtokában lévő információtömeg hivatalos átvizsgálása.

A szülők kérik a miniszterelnököt, hogy „ne hagyja cserben” gyermeküket.

A nyílt levél közzétételével egy időben jelent meg Kate McCann könyve. A \"Madeleine\" címet viselő kötetben a kislány édesanyja - aki feladta orvosi hivatását, hogy minden erejét a gyermek felkutatásának szentelhesse - részletekbe menően felfedi az elmúlt négy év lidérces lelki megpróbáltatásait, nem hallgatva el azt sem, hogy férjével együtt súlyos bűntudatuk van, amiért őrizetlenül hagyták a szállodai szobában a gyerekeket. Kate McCann annyit felhoz saját védelmükre, hogy a kerítéssel körülvett, őrzött üdülőközpontban senki egy percig nem feltételezett semmiféle veszélyt.

A könyvben az édesanya felfedi azt is, hogy a kislány eltűnése utáni hónapokban kegyetlen hangvételű levelek és email-üzenetek özönét kapták. Ezek között volt olyan, amelyik azzal traktálta a szülőket, hogy elrablói miként kínozzák a gyermeket, mások egyszerűen arról „értesítették” a házaspárt, hogy Madeleine már „úgyis a földben van”, megint másik pedig tömören „gyermekgyilkosoknak” minősítették Gerry és Kate McCannt.

Kate McCann szerint az ilyen üzenetek „még a visszafogottabbak közé tartoztak”.

A kötet értékesítésének bevételei a kislány felkutatásának finanszírozására létrehozott alapítvány kasszájába kerülnek.
 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés