Hirdetés

A Barabási Albert-László által vezetett kollektíva egyik hálózati munkája az első magyar múzeumi gyűjteménybe került NFT-mű

Barabási-Albert László •  Fotó: Kristó Róbert

Barabási-Albert László

Fotó: Kristó Róbert

Először került magyar múzeumi gyűjteménybe úgynevezett NFT-mű, a Barabási Albert-László által vezetett kutató és művész kollektíva (BarabásiLab) egyik hálózati munkájának formájában – közölte a Ludwig Múzeum az MTI-vel.

MTI

2021. július 19., 12:582021. július 19., 12:58

2021. július 19., 12:592021. július 19., 12:59

A Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum az elmúlt években kiemelt figyelmet szentelt az újabb művészeti médiumok, a médiaművészet archiválásának, gyűjtésének, bemutatásának és konzerválásának, elsőként kezdett bele az új technológia gyűjteményezésébe is.

A Ludwig Múzeum gyűjteményébe került mű az intézményben nemrég látható volt, a BarabásiLab alkotása, a Rejtett mintázatok. A hálózati gondolkodás nyelve című kiállításhoz készült hálózati vizualizáció az Élek mentén című, nemrég megjelent tanulmánykötet témája is volt.

Hirdetés

Az NFT-munka nem kötődik fizikai helyhez, alapvetően a virtuális térben létezik, bármely képernyőn megtekinthető, bárki hozzáférhet az interneten. A Ludwig Múzeum NFT-je egy már létező digitális ökoszisztémához kapcsolódik, és nem egy fájl online piactéren történt értékesítéseként került a múzeum birtokába, hanem adományozás útján.

Az NFT (non-fungible token, nem helyettesíthető token) digitális protokoll, olyan technológia, amely lehetővé teszi digitális állományok egyedivé tételét, adásvételét és birtoklását. A digitálisműkincs-piacon a vásárló közvetlenül az alkotónak fizet, méghozzá blokklánc alapú kriptovalutával.

A gyűjtők blokklánc alapú archívumot vezetnek a műalkotások tulajdonjogáról, így az eredeti példányok birtokolhatók és továbbadhatók, nyomon követhetők. Az eredeti példányok tulajdonosai az NFT-piactereken online galériákat és múzeumokat hozhatnak létre, így bárki böngészheti a digitális műkincsgyűjteményüket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 20., vasárnap

A „piros arany” szezonja és rejtelmei: amit a paradicsomról tudni érdemes

Ilyenkor, szeptemberben talán a legízesebb, legzamatosabb és legváltozatosabban felhasználható „piros aranyunk”, a paradicsom. A nagyvilág gasztronómiái számunkra meglepő módokon használják fel.

A „piros arany” szezonja és rejtelmei: amit a paradicsomról tudni érdemes
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Csalóknál landolhatnak az SMS-ek, ha eltűnik a térerő, figyelmeztet a rendőrség

Már nem kell ellopniuk a tolvajoknak a mobiltelefont ahhoz, hogy megszerezzék az áldozat SMS-eit és biztonsági kódjait. A rendőrség a SIM swap néven ismert módszer veszélyeire figyelmeztet.

Csalóknál landolhatnak az SMS-ek, ha eltűnik a térerő, figyelmeztet a rendőrség
2026. szeptember 17., csütörtök

Kelemen Hunor nyakkendőjéről cikkezik a román sajtó

Mindenkit meglepett, megtörte a szokásokat, játékos kiegészítőt viselt – több román sajtóorgánum sem hagyta szó nélkül Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nyakkendőjét, amellyel a Nicușor Dan elnökkel való csütörtöki konzultációra érkezett.

Kelemen Hunor nyakkendőjéről cikkezik a román sajtó
2026. szeptember 17., csütörtök

Elhunyt Deák Bill Gyula, a legfeketébb hangú fehér énekes

Elhunyt Deák Bill Gyula, a magyar blues kiemelkedő alakja. Halálhírét a zenész Facebook-oldalán közölték csütörtökön.

Elhunyt Deák Bill Gyula, a legfeketébb hangú fehér énekes
Hirdetés
2026. szeptember 14., hétfő

Nyelvvadász: indul a Krónika új nyereményjátéka!

Szeptember 26-án ünnepeljük az európai nyelvek napját, a Krónika pedig ennek apropóján egy vadonatúj, pörgős kihívással készül. Itt a Nyelvvadász – a kvíz, amelyből kiderül, mennyire mozogsz otthonosan a kontinensünk nyelvi útvesztőjében!

Nyelvvadász: indul a Krónika új nyereményjátéka!
2026. szeptember 12., szombat

Sakkal hozná össze a generációkat a nagykárolyi tizenéves testvérpár

Nyolcéves gyerek és 78 éves sakkozó is asztalhoz ült már azokon a sakkdélutánokon, amelyeket egy nagykárolyi testvérpár hívott életre. A fiúk azért kezdték szervezni a találkozókat, mert szerettek volna új ellenfelekkel játszani és tanulni.

Sakkal hozná össze a generációkat a nagykárolyi tizenéves testvérpár
2026. szeptember 12., szombat

„Szemenszedett” gasztronómiai élvezet – Amikor a szőlőből nem ital, hanem étel készül

A szőlőről szinte mindenkinek elsőre a borospohár jut eszébe, pedig évezredeken át sokkal inkább a tányér volt az „otthona”.

„Szemenszedett” gasztronómiai élvezet – Amikor a szőlőből nem ital, hanem étel készül
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
Hirdetés
Hirdetés