A Bamako Rali megpróbáltatásairól mesélt az egyik székely résztvevő

Fegyveres őrök között

A csapat január 16-án vágott neki a Budapest–Bamako közötti, nyolcezer kilométeres távnak közel 170 más csapattal együtt. Spanyolországból a Gibraltári-szoroson át komppal jutottak át Afrikába. Míg az Európán átvezető útvonal nem rejtegetett kalandokat, a fekete kontinens országain áthaladva számos megpróbáltatással néztek szembe a csapatok.

Silló Szilárd, aki két társával együtt vett részt a Budapest–Bamako-kalandtúrán, elmesélte, Marokkóban közép-európai szintű úthálózat áll az autósok rendelkezésére, az országot elhagyva Nyugat-Szaharán át folytatták az útjukat. Mint Silló Szilárd mesélte, ott nagyon szép városok épülnek, impozáns szállodákkal. Azért, hogy lakosokat vonzzanak a térségbe, minden olcsó, a benzin literjének ára is csak 2,6 lejnek megfelelő öszszegbe kerül.

„Lerobbant az autónk, leégett a kuplungtárcsánk, a sivatag közepén ragadtunk Mauritániában” – ecsetelte egyik afrikai kalandjukat Silló Szilárd. A szorult helyzetben egy másik csapat segített rajtuk, akik elvitték Szilárdot egy 50 kilométernyire található településre, amelynek szélén hatalmas katonai bázis foglalt helyet.

„Minden ötven méterre fegyveres őrszemek álltak, integettek valamit, nem értettük. Ahogy haladtunk előre, és észrevettük, hogy már minden egyes őrszem ránk szegezi a fegyverét, megálltunk. Kiszálltam az autóból, orosz Kalasnyikovot szegeztek rám, és szóltak, hogy egy lépést se tovább” – elevenítette fel a pillanatot, hozzátéve, egy percig sem gondolta, hogy életveszélyben volt. Végül ezek, a kezdetben barátságtalan katonák segítették ki járművüket a sivatagból, és vontatták vissza egy nagy katonai teherautóval a településre.

„Már az is kihívást jelentett, hogy megtaláljuk a lerobbant kocsit a sivatagban. Minden olyan egyforma a homokdűnék között, nehéz tájékozódni, ezért 500 méterenként tettünk egy kört, nyomot hagytunk magunk után, és így találtunk rá a többiekre” – magyarázta Silló Szilárd. Az autó kuplungtárcsáját egy kezdetleges szervízben javították meg 30 dollárért, tehát a csapat tagjai folytathatták útjukat a végső cél, azaz Mali fővárosa, Bamako felé.

Nehezített határátkelés

Nyugat-Szaharából Mauritániába hajtottak, a két régió között olyan veszélyes területen is áthaladtak, amely taposóaknákat rejtett magában. A határátkelés sem volt zökkenőmentes, de végül átjutottak ezen az országon is, majd átléptek a célországba, Maliba, amelynek fővárosát, Bamakót január 31-én pillantották meg a csapat tagjai.

Másnap hivatalos záróünnepséget is szerveztek a tereprali résztvevőinek, „ahol miniszteri fogadtatásban volt részük”, fogalmazott Szilárd. Hozzátette: népviseletben jelentek meg az érkezési pontra, székely és magyar zászlót lengettek, amelyre felfigyelt a Mali állami televízió riportere is. „Interjúban elmondtam nekik, hogy kik vagyunk, és honnan jöttünk” – árulta el.

Mosolygós, nem panaszkodó afrikaiak

Kérdésünkre, hogy visszamenne-e Afrikába, a Négy Székely Afrikáért csapata tagja azt válaszolta, hogy igen. Nagyon pozitív élményekkel gazdagodott, jó volt a benyomása az afrikai emberekről. „Az arcukon az öröm kifejezése látszik, segítőkészek, mosolygósak, és nem panaszkodnak annak ellenére sem, hogy elképzelhetetlenül mély szegénységben élnek” – állapította meg.

Mint érzékeltette, olyan településeken is jártak, ahol sátor- és pajtaszerű építményekben tengetik életüket az emberek. Az efféle porták előtt a kutya, a kecske és a gyermek egy tálból eszik, ráadásul rengeteg a környéken a kosz és a szemét.

Adományozással összekötött tereprali

Mivel a Budapest–Bamako Rali jótékonysági célokat is szolgált, a székelyföldi csapat a diemai szociális központba juttatott el gyógyszereket, tanszereket, ruházati cikkeket gyermekek és felnőttek számára. Ezenkívül több más afrikai településen osztottak szét kisebb ajándékokat, többek között pólókat, öngyújtókat, napszemüvegeket, írószert, édességet.

A csapat végül február 3-án indult vissza Bamakóból. Amint visszajutottak Európába, a dél-spanyolországi Andalúziába, járművük teljesen lerobbant, ezért kénytelenek voltak otthagyni. Végül mindannyian, bár külön utakon, de visszaértek a Székelyföldre.

A Négy Székely Afrikáért csapat tagjai a szépvízi Silló Szilárdon kívül a csíkmadarasi Antal István, és a sepsiszentgyörgyi születésű Hajnal Attila, valamint a csíkmadarasi Miklós Csongor voltak. Utóbbi bár nem vett részt a túrán, de kapcsolattartóként itthonról támogatta a csapat útját.