Keddtől az év végéig, vagyis 133 napon át már a jövő évi erőforrásokat éli fel az emberiség - közölte az MTI-vel a WWF Magyarország.
2013. augusztus 19., 18:052013. augusztus 19., 18:05
A zöldszervezet szerint idén augusztus 20-ára esik a Globális Túlfogyasztás Napja, vagyis az a nap, amelytől az emberiség igényei meghaladják Földünk eltartóképességét. Jelenleg másfél Földre lenne szüksége az emberiségnek, és ha nem változtatunk életmódunkon, 2050-re már két bolygó sem lesz elég a világnépesség szükségleteinek kielégítésére - hangsúlyozza a közlemény a Global Footprint Network adataira támaszkodva. A lakosság, az emberi fogyasztás és a gazdaság robbanásszerű növekedése miatt a létünk fenntartásához szükséges erőforrások nagy ütemben fogynak, tartalékaink vészesen csökkennek.
Az emberiség az „ökológiai túlfogyasztás\" állapotába került, azaz közel 40 éve több erőforrást használ fel, mint amennyit Földünk biztosítani tud. A New Economics Foundation koncepciója alapján minden évben kiszámolható, mely napon haladja meg az emberiség természeti erőforrások és szolgáltatások iránti kereslete azt a mennyiséget, amelyet a Föld abban az évben regenerálni tud. 2012-ben ez a dátum augusztus 22-ére esett, a folyamat azonban gyorsul, így 2013-ban augusztus 20-ig feléljük Földünk éves erőforrás-kapacitását - mutat rá a WWF-közlemény.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
szóljon hozzá!