
A meseelemzésről, az érzelmi intelligencia fejlesztésének fontosságáról szóló előadást hallgathattak meg az érdeklődők a héten – a Sylvester Dénes Egyesület és a Magyar Pszichológiai Társaság Erdélyi Tagozata által rendezett előadássorozat első udvarhelyi kiadásaként.
2013. október 24., 17:422013. október 24., 17:42
Dósa Zoltán pszichológus a nagy sikerű Mesepszichológia – Az érzelmi intelligencia fejlesztése gyermekkorban című könyv szerzőjét, Kádár Annamária pszichológust, egyetemi adjunktust arról is faggatta, hogy mikor ér véget a „mesekorszak\". A kötet sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a népes közönség fogadta a székelyudvarhelyi Művelődési Ház kiállítótermében a szakembert.
Az érzelmi intelligencia fejlesztésének eszköze
\"A mese az érzelmi intelligencia fejlesztésének legfontosabb eszköze, olyan lelki táplálék, amely életre szóló nyomokat hagy a gyermekben. Egyrészt a mesélés sajátos szituációja, bensőséges hangulata adja meg az érzelmi biztonságot, azt a nyugodt, csendes és szeretetteljes légkört, amelyben meg lehet pihenni, el lehet lazulni, a rítust, amivel le lehet zárni egy mozgalmas és eseménydús napot. Ám a kisgyerek a mesehallgatás során nemcsak a szülőre, hanem befelé is figyel, saját vágyainak megfelelő fantáziaképet alkot, ami segíti őt a nap folyamán felgyűlt belső feszültségei, negatív érzései, félelmei feldolgozásában\" – áll a népszerű könyv ismertetőjében.
A szakember a meseelemzés technikáiról, illetve a kötet születéséről is beszélt Udvarhelyen. „Sokan vitatkoznak arról, hogy mennyire értelmezhetjük konkrétan a különböző meseelemeket, hisz ugyanaz a szimbólum két különböző mesében teljesen más dolgot is jelenthet. A meseértés apropóján Kádár Annamária úgy fogalmazott, a gyerekek számára nem kell értelmezni a meséket, hisz a tanulságot a kicsik érzelmi síkon vonják le.
\"Minél később kell \"kivezetni\" a gyereket a mesevilágból\"
Dósa Zoltán kérdésére, hogy mikor kell \"kivezetni\" a gyereket a mesevilágból, kihangsúlyozta: a lehető legkésőbb, hisz idősebb vagy akár felnőtt korban is jó, „ha ott van velünk gyermeki énünk\". Mint a pszichológus fogalmazott, a mesekorszakban a gyerek még hisz a varázslatban, ebből merítkezve vakmerő: el mer indulni olyan úton is, amelynek még nem látja a végét. A jó kifejlethez fűzött reményt, a bátorságot a mesevilág adja. A mesepszichológia alkalmazásai mellett szó esett a szerző által gyakran használt „csodás véletlen\", azaz a szerendipitás fogalmáról is, mely Kádár Annamária szerint rugalmas alkalmazkodási képességünk egyik, talán legfontosabb eleme. A több mint húszezer példányban eladott kötet sikere kapcsán a szerző kifejtette: az olvasók visszajelzése alapján a mesélve írt könyv legmegkapóbb jellemzője, hogy a tíz fejlesztő meséhez rendelt szakszöveg közérthető nyelvezetben íródott.
„A könyv megszületése is a szerendipitás jelenségét illusztrálja: ha van bátorságunk hozzáfogni, elindítani útján a könyvet, a művet, lehet, hogy sikeres lesz\" – tette hozzá a szakember. Kádár Annamária pszichológus, egyetemi adjunktus a Babes-Bolyai Tudományegyetem marosvásárhelyi kirendeltségének vezetője. Diplomamunkájában és doktori disszertációjában több mint ezer, gyermekek által írt mesét vizsgált meg. Dolgozott iskolapszichológusként, jelenleg pedig az óvoda és elemi oktatás pedagógiája szakon tanít. Trénerként rendszeresen tart az érzelmi intelligencia fejlesztését célzó tréningeket.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
szóljon hozzá!