Hirdetés

Negyven év után új albummal rukkolt elő az ABBA

•  Fotó: Facebook/ABBA

Fotó: Facebook/ABBA

Negyven év után új stúdióalbumot készített az ABBA, az ABBA Voyage című, tíz dalt tartalmazó album novemberben jelenik meg – még az előtt, hogy elindítanak egy koncertsorozatot, amelyen avatárok fogják előadni legnépszerűbb dalaikat – jelentette be csütörtökön az együttes online sajtótájékoztatón.

MTI

2021. szeptember 04., 09:502021. szeptember 04., 09:50

A világszerte népszerű svéd együttes, amely 1982-ben oszlott fel, közölte, hogy a koncertre készülve tértek vissza a lemezstúdióba. „Először csak két dalra, aztán azt mondtuk, lehetséges, hogy még néhányat csinálnunk kellene” – mondta Benny Andersson.

Végül 10 számot rögzítettek, ezek közül kettőt csütörtökön bemutattak a sajtótájékoztatón.
Az I Still Have Faith In You egy szeretetteljes zongorára írt ballada, amely az együttes négy tagja közötti kapcsolatot mutatja be.

Hirdetés
Idézet
Amikor Benny eljátszotta a dallamot, tudtam, hogy az rólunk szól”

 – idézte Björn Ulvaeust a BBC NEWS honlapja. A második dal, a Don't Shut Me Down egy mini melodráma az olyan ABBA-klasszikus hangulatában, mint a The Day Before You Came, amely arról szól, hogy egy nő visszatér partneréhez több évvel az után, hogy faképnél hagyta őt.

Mindkét dal rajta van a november 5-én megjelenő albumon.

„Amikor együtt visszatértünk a stúdióba, el sem tudtam képzelni, mit várjak. Ám Benny stúdiója olyan baráti és biztonságos környezet, és valóban élveztem a munkát. Alig hiszem, hogy végül eljött az a pillanat, amikor megoszthatjuk ezt a világgal” – írta Agnetha Fältskog a közelményben.

Az új dalokat az együttes virtuális koncertsorozatán is fogják játszani, amelynek szintén ABBA Voyage a címe, és amely jövő május 27-én kezdődik egy speciális londoni arénában. A hét hat napján az ABBA tagjainak digitális verziói adják elő egy tíztagú elő zenekar kíséretében az együttes legsikeresebb számait.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron

Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film
2026. április 26., vasárnap

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta

Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta
2026. április 25., szombat

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron

Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása

Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása
2026. április 22., szerda

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet

A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet
2026. április 22., szerda

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában

Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában

Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában
2026. április 18., szombat

Csíp és mégis finom: tavaszi friss növényünk, a csalán a gasztronómiai kultúrában

Gasztronómiai szempontból a csalán érdekes átmenet a vadnövény és a kultúrnövény között. Íze a spenótra emlékeztet, de annál ásványosabb, kissé földesebb, „zöldebb” karakterű.

Csíp és mégis finom: tavaszi friss növényünk, a csalán a gasztronómiai kultúrában
2026. április 16., csütörtök

Újabb nyolcezrest hódítana meg Varga Csaba nagyváradi hegymászó

A világ ötödik legmagasabb csúcsára, a 8462 méteres Makalura indult Varga Csaba. Siker esetén ez lehet a nagyváradi hegymászó hetedik nyolcezrese, amelyet pótlólagos oxigén és teherhordók nélkül hódít meg.

Újabb nyolcezrest hódítana meg Varga Csaba nagyváradi hegymászó
Hirdetés
Hirdetés