Hirdetés
Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs
Rostás Szabolcs
2023. április 15., szombat

Nehéz idők járnak az erdélyi magyar közművelődésre, az EMKE hagyományos díjátadója is veszélyben forgott

Az ukrajnai háború okozta infláció, az energiaárak nem látott mértékben való emelkedése, az anyagi lehetőségek csökkenése már-már kockáztatták a szervezet működését – hangzott el az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület kolozsvári közgyűlésén.

Nehéz idők járnak az erdélyi magyar közművelődésre, az EMKE hagyományos díjátadója is veszélyben forgott
2023. április 14., péntek

Átugrották a magasra tett lécet a protestáns tantárgyverseny erdélyi részvevői

Az utóbbi évek egyik legeredményesebb megmérettetésének bizonyult a Protestáns Felekezetek Országos Tantárgyversenye – vont mérleget a Krónikának Tódor Csaba teológiai tanár, a vallásolimpia elnöke.

Átugrották a magasra tett lécet a protestáns tantárgyverseny erdélyi részvevői
2023. április 11., kedd

Provokációra készülnek román nacionalisták Novák Katalin nagykárolyi látogatásán

Tiltakozó akciót harangozott be szerdára Nagykárolyban a Nemzet Útja (Calea neamului) szélsőségesen magyarellenes szervezet abból az alkalomból, hogy Novák Katalin köztársasági elnök részvételével Kölcsey-szobrot avatnak a partiumi városban.

Provokációra készülnek román nacionalisták Novák Katalin nagykárolyi látogatásán
Hirdetés
2023. április 08., szombat

Karcsúsítja a kormány a közszférát vagy csökkenti a béreket a bevételek megcsappanása miatt

Bár Nicolae Ciucă kormányfő a napokban még arról beszélt, nem forog veszélyben a közszolgák bére a költségvetési pénzek megcsappanása miatt, Marcel Boloş miniszter szombaton előrebocsátotta: vagy a közszolgák fizetését vagy a létszámukat le kell faragni.

Karcsúsítja a kormány a közszférát vagy csökkenti a béreket a bevételek megcsappanása miatt
2023. április 03., hétfő

Minden héten háború: a nagyváradi Kádár Kálmán visszajuttatta az élvonalba a debreceni vízilabdacsapatot

Vezetőedzőként is a kitartó és alázatos munkában hisz a Nagyváradi VSK és a román válogatott egykori klasszis pólósa, Kádár Kálmán, akinek irányításával a Debrecen visszaküzdötte magát a világ egyik legerősebb vízilabda-bajnokságának számító OB 1-be.

Minden héten háború: a nagyváradi Kádár Kálmán visszajuttatta az élvonalba a debreceni vízilabdacsapatot
Hirdetés
2023. március 30., csütörtök

Védjen meg téged a román rendőrség!

Hál’ Istennek távol áll tőlünk az az Amerika, ahol a szabad fegyvertartásnak betudhatóan rendszeresek az erőszakos támadások, ám sajnos ugyanilyen messze vagyunk attól is, hogy a fegyveres erők munkatársai professzionális szinten végezzék a munkájukat.

Védjen meg téged a román rendőrség!
Védjen meg téged a román rendőrség!
2023. március 30., csütörtök

Védjen meg téged a román rendőrség!

2023. március 29., szerda

Kelemen Hunornak sorrendben a harmadik tisztújításon nem akad kihívója az RMDSZ élén

Egyedül pályázik a szövetségi elnöki tisztségre az alakulat áprilisi tisztújító kongresszusán az RMDSZ-t tizenkét éve irányító Kelemen Hunor, akinek ezúttal sem kell tartania a versenytárstól.

Kelemen Hunornak sorrendben a harmadik tisztújításon nem akad kihívója az RMDSZ élén
Hirdetés
2023. március 28., kedd

Ukrajna budapesti nagykövete lehet a fronton harcoló Sándor Fegyir

Az ukrajnai fronton katonai szolgálatot teljesítő Sándor Fegyir lehet Ukrajna leendő budapesti nagykövete magyarországi sajtóértesülések szerint.

Ukrajna budapesti nagykövete lehet a fronton harcoló Sándor Fegyir
2023. március 27., hétfő

Miért nem avatkoztak be? Rendőri mulasztás is közrejátszhatott a hétvégi családi dráma bekövetkeztében

Újfent felveti a román nyomozó hatóságok felelősségét egy súlyos tragédia, ezúttal a Gyulafehérváron történt megrázó eset, amelynek során egy fiatal férfi kioltotta gyermeke életét, majd önmagával is végzett.

Miért nem avatkoztak be? Rendőri mulasztás is közrejátszhatott a hétvégi családi dráma bekövetkeztében
2023. március 26., vasárnap

Összeverekedtek egymással és a magyarokat gyalázták a román szurkolók válogatottjuk Andorra elleni meccsén

Újfent kiviselték magukat a román labdarúgó-válogatott szurkolótábora botrányos megnyilvánulásairól elhíresült kemény magjának tagjai, akik Andorrában összeverekedtek egymással, ugyanakkor a magyarokat és Magyarországot szidalmazták.

Összeverekedtek egymással és a magyarokat gyalázták a román szurkolók válogatottjuk Andorra elleni meccsén
2023. március 25., szombat

Belerohant egy mozdony a veszteglő szerelvénybe a galaci pályaudvaron, a kalauz meghalt, hárman megsérültek

Összeütközött egy mozdony egy személyvonattal szombaton este a galaci pályaudvaron, a baleset következtében legkevesebb négy személy sérüléseket szenvedett.

Belerohant egy mozdony a veszteglő szerelvénybe a galaci pályaudvaron, a kalauz meghalt, hárman megsérültek
2023. március 24., péntek

Sovinizmusra és nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva megbüntette a román csendőrség Izsák Balázst

Ezer lejes pénzbírsággal sújtotta a Maros megyei csendőrség Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács elnökét a székely szabadság napján rendezett megemlékezést követő felvonulásért, amelyet a rendvédelmi szerv törvénytelennek tart.

Sovinizmusra és nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva megbüntette a román csendőrség Izsák Balázst
2023. március 24., péntek

Orbán Viktor, a „magyarszakértő” románok és a rögeszme

Nehéz volt eldönteni, a patás ördögként vagy tekintélyes államférfiként írták le Orbán Viktort annak a román nyelvű kötetnek a szerzői, valamint az esemény részvevői, amelyet csütörtökön este mutattak be Kolozsváron népes hallgatóság előtt.

Orbán Viktor, a „magyarszakértő” románok és a rögeszme
2023. március 23., csütörtök

Románia gazdasági miniszterét hidegen hagyja a magyar kormány erdélyi gazdaságfejlesztési programja

Nem tulajdonít jelentőséget a magyar állam Erdélyben végrehajtott, és folytatni kívánt gazdaságfejlesztési programjának a román kormány gazdasági minisztere, legalábbis ez olvasható ki a tárcavezető Krónikának adott nyilatkozatából.

Románia gazdasági miniszterét hidegen hagyja a magyar kormány erdélyi gazdaságfejlesztési programja
2023. március 22., szerda

„Nem adunk vissza semmit!” A Nagy-Magyarország-térkép miatt forrong a román sport- és politikai élet

Felháborodást váltott ki román sport- és politikai berkekben a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) döntése, miszerint – az UEFA jóváhagyása alapján – engedélyezte a történelmi Magyarország térképét ábrázoló molinók bevitelét a válogatott mérkőzéseire.

„Nem adunk vissza semmit!” A Nagy-Magyarország-térkép miatt forrong a román sport- és politikai élet
2023. március 20., hétfő

„Elutasította a kezelést a páciens”. Több összetevő vezetett az Euroins biztosító csődjéhez

Nem lehetett megelőzni az Euroins – és a korábban csődbe ment – biztosítótársaságok bebukását Birtalan József, a pénzügyi felügyelet (ASF) vezetőtanácsának tagja szerint, részben mert a hatóság nem korlátozhatja egy cég piaci részesedését.

„Elutasította a kezelést a páciens”. Több összetevő vezetett az Euroins biztosító csődjéhez
2023. március 16., csütörtök

Zsonglőrködik az euróbevezetés céldátumával a román pénzügyminiszter

Románia 2029-re tűzte ki az euró bevezetésének határidejét, de a helyreállítási terv (PNRR) maradéktalan gyakorlatba ültetése esetén erre akár már 2026-ban sor kerülhet – nyilatkozta a pénzügyminiszter egy csütörtöki szakmai konferencián.

Zsonglőrködik az euróbevezetés céldátumával a román pénzügyminiszter
2023. március 15., szerda

Sokszor elhangzott a békevágy a március 15-ei ünnepségsorozaton Kolozsváron

A béke szorgalmazása, a fegyveres konfliktus beszüntetésének sürgetése lengte be a magyar nemzeti ünnepen Kolozsváron tartott rendezvénysorozaton elhangzott szónoklatokat.

Sokszor elhangzott a békevágy a március 15-ei ünnepségsorozaton Kolozsváron
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés