Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.
Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.
Románia versenyt fut az idővel, hogy államadósság-besorolása ne kerüljön a befektetésre nem ajánlott, úgynevezett bóvli kategóriába, az elhúzódó politikai válság ugyanis veszélyezteti a költségvetési politika hitelességét.
Siegfried Mureșan liberális európai parlamenti képviselőt bízta meg kormányalakítással Nicușor Dan államfő csütörtökön a parlamenti pártokkal folytatott több mint hatórás konzultációt követően.
Idén is elhódította a férfi vízilabda Román Kupát a Nagyváradi VSK, miután a szombati döntőben kiütéses győzelmet aratott a nagy rivális bukaresti Steaua fölött. Belényesi Dávidékra legközelebb a Bajnokok Ligájában vár erőpróba.
Nem zárják ki annak a lehetőségét az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom képviselői, hogy valamikor politikai alternatíva nőjön ki a szervezetből, de szerintük annak nincs realitása jelenleg, hogy párttá alakuljon a csoportosulás.
Romániában a magyarul tanuló diákok az országos átlagnál jobban teljesítettek a PISA-felmérésen, de csökkenőben a különbség, és a magyar diákok esetében látványosabb a visszaesés is – derül ki a Nemzetikisebbség-kutató Intézet (NKI) gyorsjelentéséből.
Kemény hangvételű bejegyzésben cáfolta az RMDSZ elnöke csütörtökön a szövetségnek a kormányalakítási kísérletek kapcsán több román sajtótermék által sugalmazott álláspontját. Kelemen Hunor számos állítást manipulációnak nevezett.
Magyarellenes indulattal kérte számon a szélsőségesen nacionalista AUR nagyváradi politikusa, miért szerepel a magyar felirat a román fölött a Szent Anna-tónál máködő látogatóközpontnál, „ha román költségvetési pénzekből jött létre”.
Antal Lórántnak nem volt mit keresnie sem a magángépen, sem a görögországi lobbiúton – jelentette ki kedden Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke hibának nevezte, hogy a szövetség szenátora is tagja volt a romániai küldöttségnek.
Miközben Kolozsváron román közegben politikai vitába torkollt, hogy a tanfelügyelőség a tanévkezdés alkalmából ortodox misét „ajánlott” a román iskolák figyelmébe, a magyar tanintézetek esetében ez a kérdés nem okoz problémát.
Elsüllyedt egy dominikai zászló alatt közlekedő teherhajó csütörtökön este a Fekete-tengeren, nem messze a román partoktól. Nicușor Dan államfő közölte: a járművet találat érte a román felségvizek közvetlen közelében.
Saját kérésére visszahívták állomáshelyéről Balla Tullia Imolát, Románia montreáli főkonzulját, aki két és fél éve látta el a diplomáciai kirendeltség irányítását. A korábban számos kormányzati pozíciót betöltő diplomatát több mindennel megvádolták.
Bár a Tisza-kormány nemzetpolitikáért felelős illetékese több fórumon is leszögezte erdélyi látogatása során, hogy az új budapesti hatalom nem kíván hozzányúlni a külhoni magyarok szavazati jogához, jelentős nyomás nehezedik rá az anyaországban.
Bár az ütemtervnek megfelelően halad a fekete-tengeri gázkitermelés előkészítése, jelentős biztonsági kockázatokkal kénytelen szembesülni az európai léptékben mérve is óriási román beruházás.
Megerősítette Románia „BBB3” szintű, befektetésre ajánlott adósbesorolását, változatlanul negatív kilátás mellett a Moody's Ratings. Rövid idő elteltével a Moody's a második nemzetközi hitelminősítő, amely nem sorolja bóvli kategóriába Románia gazdaságát.
Életveszélyes fenyegetést kapott egy magyarországi előadó, ezért lemondta székelyföldi koncertjét. A botrány túlmutat Majkán, és a magyar közélet nagyon aggasztó állapotairól árulkodik.
Büntetőfeljelentést tett csütörtökön Majka romániai jogi képviselője a sepsiszentgyörgyi Sic Feszt fesztiválra tervezett koncert lemondását kiváltó fenyegetés ügyében.