Egyedülálló, úttörőnek számító kezdeményezés a templomok éjszakája Kolozsváron: hat felekezet 18 istenháza nyitja meg tereit az érdeklődők előtt július 25-én.
Három és fél évtized alatt a Bálványosi Nyári Szabadegyetemből Kárpát-medencei jelentőségű politikai, közéleti és kulturális találkozóhely lett. A 35 éves évforduló kapcsán a tábor egyik alapítójával, Toró T. Tiborral beszélgettünk.
A román állam eredetileg 2023-ra ígérte az ország valamennyi ingatlanának ingyenes telekkönyvezését, ám a program több éves késésben van. Az elkészült telekkönyvezési nyilvántartások várhatóan számos tulajdonjogi vitát és pert is felszínre hoznak.
Nem a környezetvédelem szükségességét, hanem a tervezett szabályozás pontatlanságait kifogásolja a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium (MADR) a környezeti bűncselekményekről szóló új törvénytervezettel kapcsolatban.
Első fokon pert nyert a román kormánnyal szemben a Romániai Emberi Jogok Védelméért – Helsinki Bizottság Egyesület (APADOR-CH), amely közérdekű adatok kiadását követelte az Ukrajnának nyújtott román katonai támogatások ügyében.
Románia esetleges bóvli kategóriába történő leminősítése nemcsak az állami hitelfelvételt drágítaná meg, hanem az egész gazdaságot megrázná – figyelmeztet Dumitru Chisăliță energetikai szakértő.
Egy évvel a gyilkosság után meggyalázták Emil Gânj áldozatának sírját – az áldozat nővére szerint a szökevény is állhat a történtek mögött.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
A barna medve szigorú uniós védettségének lazítását sürgeti Románia több tagállammal közösen, mert Tánczos Barna ügyvivő miniszter szerint a jelenlegi szabályozás nem teszi lehetővé a túlszaporodott állomány hatékony kezelését.
Miközben egyre több ember beszél nyíltan a mentális egészségről, a párkapcsolati problémák kezelésével kapcsolatban sok a bizonytalanság. Egészségünkre című videós sorozatunk újabb részében Bálint Gabriela párkapcsolati terapeutával beszélgettünk.
Észak-Komárom gasztronómiai ízvilágát, történelmét és pezsgő kulturális életét bemutató, Kárpát-medencei újságíró-találkozót szerveztek a felvidéki városban. Ebből az alkalomból beszélgettünk Keszegh Béla, Észak-Komárom polgármesterével.
Balog Adalbert biológussal, a Sapientia egyetem tanárával arról beszélgettünk, hogy mit jelent a génmódosítás a növénynemesítésben, milyen technológiák jelentek meg az elmúlt években.
Az Európai Bizottság újabb romániai élelmiszer-terméket vett nyilvántartásba oltalom alatt álló földrajzi jelzésként: a Buzău megyei hagyományos, csípős szalámiféleség, a „babic de Buzău” immár a 17 ilyen termék.
A Maros megyében azonosított juh- és kecskehimlő, illetve a kiskérődzők pestisének megjelenése ismét ráirányította a figyelmet a romániai juhágazatra.
A legtöbb fiatal húsmarhatartó gazda ma inkább az Angus vagy a Limousin szarvasmarhafajtát választja Erdélyben, Kis Lehel azonban más utat jár. Magyar szürkemarha-állományával olyan családi gazdaságot épít, ami őrzi a hagyományokat és keresi a jövőt.
Nemcsak az állóvizeket kavarta fel, hanem valóságos örvényt idézett elő Nicușor Dan azzal, hogy a Nemzeti Liberális Párt megkérdezése nélkül miniszterelnök-jelöltnek nevezte ki a PNL egyik alelnökét, Adrian Veșteát.
Valóságos kommentcunamit indított el Nicușor Dan államfő vasárnapi döntése, amellyel Eugen Tomac helyett Adrian Veșteát jelölte miniszterelnöknek. A Facebookon megjelent hozzászólások alapján a felháborodás elsősorban a jobboldali szavazók körében erős.
Tisztújító kongresszust tart szombaton a Fidesz Budapesten. A küldöttek várhatóan újabb egy évre pártelnökké választják Orbán Viktort, aki a kongresszus előtt közzétett Küldetés című röpiratában elemezte a 2026-os országgyűlési választási vereség okait.