Hirdetés

Export nélkül nincs bevétel: egyre mélyebb válságban a romániai juhágazat

export

Az export bizonytalan időre történő leállása súlyos válságba sodorhatja a romániai juhágazatot

Fotó: Makkay József

Komoly válságba sodorhatja a romániai juhágazatot az élőállat-export leállása – véli Birtok György állattenyésztő mérnök, a Szováta környéki Bekecs Juh- és Kecsketartók Egyesületének volt elnöke. A szakember szerint a juhtartók jelentős része az élőállat-kivitelre rendezkedett be, így a járványügyi korlátozások miatt bent rekedt állomány egyre nagyobb költséget és bevételkiesést jelent. Birtok úgy látja, hogy a régebben alkalmazott megelőző oltások visszaszorulása is hozzájárult ahhoz, hogy az állattartók ma kevésbé tudnak védekezni a járványok gazdasági következményeivel, elsősorban az export leállásával szemben.

Makkay József

2026. augusztus 18., 21:502026. augusztus 18., 21:50

A Juhtenyésztők Országos Szövetsége (ROMOVIS) újabb nyílt levelet intézett Ilie Bolojan miniszterelnökhöz és Tánczos Barna ügyvivő mezőgazdasági miniszterhez, amelyben hivatalosan is a román kormány sürgős beavatkozását kéri a juhágazatot sújtó súlyos problémák megoldása érdekében.

A juhtenyésztők arra figyelmeztetnek, hogy amennyiben a kormány nem veszi figyelembe a 2026. július 30-i tüntetésen megfogalmazott követeléseiket, és nem hoz intézkedéseket a juhágazat talpra állítására, és az export újraindítására, országszerte utakat zárnak le, és ismét Bukarestbe vonulnak. Ezúttal állatokkal, mezőgazdasági gépekkel, tejjel megtöltött tartálykocsikkal, trágyával és juhbőrökkel készülnek tiltakozni, egészen addig, amíg a hatóságok meg nem hallgatják őket.

Hirdetés

A készülő országos tüntetés kapcsán Birtok György marosszéki állattenyésztő mérnök a Krónika megkeresésére elmondta, hogy

a romániai juhágazat egyik legnagyobb problémája jelenleg nem is önmagában az állatbetegség, hanem annak gazdasági következménye: az állatok mozgatásának és exportjának országos korlátozása.

A szakember szerint az élőállat-kivitel egész évben fontos szerepet játszik a romániai juhtartásban, még ha a legnagyobb tételek jellemzően tavasszal kerülnek is piacra.

A fiatal állatokat, elsősorban a bárányokat már tavasszal nagy mennyiségben exportálják, részben európai piacokra, részben pedig a kikötőkön keresztül arab országokba. Az értékesítés azonban nem korlátozódik néhány hónapra: ősszel is jelentős mennyiségek kerülnek piacra, így egy hosszabban fennmaradó exporttilalom az egész év gazdálkodását felboríthatja.

Az export a legegyszerűbb értékesítési út

Románia nagy juhállománya ellenére az ágazat egyik régi gyengesége, hogy a termelés jelentős része nem hazai feldolgozókon keresztül jut el a fogyasztókhoz, hanem élő állatként hagyja el az országot.

Birtok György szerint ennek nagyon egyszerű gazdasági oka van: a tenyésztő számára az élőállat nagy tételben történő eladása a legkézenfekvőbb értékesítési forma.

A gazdának nem kell saját feldolgozási láncot kiépítenie, vágóhidat vagy húsfeldolgozót keresnie, illetve a végtermék piacra juttatásával foglalkoznia. A kereskedő vagy exportőr nagyobb állományt vásárol fel egyszerre, majd továbbértékesíti azt külföldön. Éppen ezért

az export leállása jóval többet jelent egyszerű piaci fennakadásnál. Az el nem adott bárányokat és növendék állatokat továbbra is etetni, itatni és gondozni kell, miközben a gazdálkodó nem jut hozzá ahhoz a bevételhez, amelyre az adott időszakban számított.

Birtok szerint Maros megyében és Szováta térségében is egyre súlyosabban érződik ez a probléma. ,,A mi környékünkön is nagyon nagy gondok vannak. Nincs bevétel, miközben az állatokat tovább kell tartani, ami megviseli a juhtartó gazdákat” – fogalmazott.

export Galéria

A juhtartó gazdák országos tüntetésre készülnek

Fotó: Makkay József

Egyik járvány jön a másik után

A szakember a jelenlegi helyzetet nem önmagában vizsgálja. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az állattenyésztés az utóbbi években több egymást követő járványügyi problémával is szembesült.

A juhágazatban korábban a surlókór okozott komoly gondokat, majd más fertőző betegségek jelentek meg, most pedig a kiskérődzők pestise miatt vezettek be szigorú korlátozásokat. Birtok György szerint a sertéságazat tapasztalatai is arra figyelmeztetnek, milyen súlyos következménye lehet annak, ha egy járvány tartósan jelen marad az országban.

Úgy véli, az állategészségügyi rendszer működése nem ad biztonságot a termelőknek, ezért megérti azokat a juhtenyésztő szervezeteket, amelyek személyi felelősséget követelnek az országos állategészségügyi hatóság vezetésében.

A szakember szerint az egyik alapvető kérdés az, hogy miért szorultak háttérbe azok az oltási eljárások, amelyeket korábban több fertőző állatbetegség megelőzésében vagy visszaszorításában használtak.

Birtok György szerint évtizedekkel ezelőtt jóval szélesebb körben alkalmaztak vakcinázást az állattartásban. Saját szakmai tapasztalataira hivatkozva azt mondta: több olyan betegség ellen is oltottak, amelyek esetében ma inkább az állomány felszámolása, a mozgási korlátozások és a fertőzött területek lezárása kerül előtérbe.

,,Korábban a sertéspestis ellen is rendszeresen vakcináztak, és a juhok bizonyos betegségeivel szemben is léteztek olyan eljárások, amelyekkel immunitást próbáltak kialakítani az állatokban. Ezeknek az oltásoknak nincs különösebb kockázata, uniós nyomásra mégis leállították” – nyomatékosítja az állattenyésztési szakember.

  • Véleménye szerint az uniós korlátozások elhibázottak, sőt tendenciózusan arra törekszenek, hogy kiszorítsák a közös piacról az olyan országok gazdáit, mint Románia, amely a legtöbb külföldi termelő számára fogyasztói piacnak számít.

  • Birtok György kritikus álláspontot képvisel: szerinte az állattenyésztők érdekeit sokszor háttérbe szorítják a szabályozási megfontolások.

korábban írtuk

Megjelent egy újabb ragályos kór, a juhhimlő
Megjelent egy újabb ragályos kór, a juhhimlő

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovină) Romániában, a hatóságok meghozták a fertőzés elterjedésének megelőzését célzó intézkedéseket – közölte a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság (ANSVSA) szerdán.

A vakcina kisebb rossz lenne

Birtok úgy látja, hogy gazdasági szempontból a megelőző oltás jóval kisebb veszteséget jelentene, mint az állományok felszámolása vagy hónapokig tartó kereskedelmi korlátozás. Szerinte egy gazda számára nemcsak az jelenti a veszteséget, ha állatokat kell leölni. Ugyanilyen súlyos következmény, ha az egyébként egészséges állományt nem lehet eladni, szállítani vagy exportálni.

A székelyföldi érdekvédelmi szakember nem számít gyors megoldásra. Úgy véli, hogy amíg az állategészségügyi korlátozások fennmaradnak, a gazdaságok vesztesége tovább nőhet.

A legsúlyosabb helyzet azokban a gazdaságokban alakulhat ki, amelyek nagyobb mennyiségű exportra szánt állatot tartanak, miközben nincs alternatív értékesítési lehetőségük.

Ha a külpiacok huzamosabb ideig zárva maradnak, egyre több állat torlódhat fel a gazdaságokban, ami további takarmány- és fenntartási költségeket okoz.

A szakember szerint az sem biztos, hogy az országos juhtenyésztő szervezetek által kilátásba helyezett újabb tiltakozások érdemi változást hoznak. ,,A gazdák problémáin eddig sem segítettek igazán, és attól tartok, hogy most sem fognak, akármekkora tüntetést szerveznek” – fogalmazott a Krónikának Birtok József állattenyésztő mérnök.

korábban írtuk

Országos zárlatot rendeltek el a juh- és kecskeállományokra Romániában
Országos zárlatot rendeltek el a juh- és kecskeállományokra Romániában

Harmincnapos országos zárlatot vezettek be be a juh- és kecskeállományokra Romániában. Az intézkedés a kiskérődzők pestisének (PMR) és az afrikai sertéspestisnek (PPA) a megfékezését célzó sürgősségi országos intézkedéscsomag része

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
Hirdetés