A tavalyi évhez hasonlóan 2025-re is 100 000, a romániai munkaerőpiacra újonnan belépő külföldi munkavállalóból álló kvótát állapít meg a bukaresti munkaügyi minisztérium honlapján elérhető határozattervezet.
Az amerikai védelmi minisztérium 946 millió dolláros szerződést kötött a Raytheon Technologies (RTX) fegyvergyártó céggel, hogy további Patriot légvédelmi rendszereket szállítson Romániának – jelentette pénteken a The Defense Post.
Közvitára bocsátja januárban a középiskolai kerettanterveket az oktatási miniszter. Daniel David bejelentette, nem támogatja, hogy újabbnál újabb tantárgyakat vezessenek be az oktatásba.
Öt napot élt túl az oroszlánoktól hemzsegő zimbabwei nemzeti parkban egy hétéves kisfiú – számolt be pénteken a nemzetközi sajtó.
Házszentelés közben raboltak ki egy családot Nagybányán: a tolvaj kihasználta, hogy a pap megérkezése után nyitva maradt a lakás ajtaja, és egy 250 lejt tartalmazó pénztárcával, valamint iratokkal távozott a házból.
A mindig hétvégére eső húsvéti és pünkösdi szabadnapokat is beleértve a romániai munkavállalóknak hét hosszú hétvégéjük lesz idén, az első négynapos minivakáció szombaton kezdődik.
2025 első két napja sok munkát adott a tűzoltóknak: 3708 sürgősségi esethez riasztották őket.
Kisbusz sodródott ki az útról a Suceava megyei Ciumârna településen péntek reggel; egy férfi meghalt, öten kórházba kerültek.
Utcára hívja az embereket George Simion, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke az elnökválasztás eredményének alkotmánybírósági megsemmisítése miatt.
2025 második napján aggasztó méreteket öltött a hegyi balesetek száma – jelentette pénteken a Salvamont hegyimentő-szolgálat.
A nagyváradi önkormányzat kiírta a közbeszerzési eljárást az új stadion megépítésére – jelentette be pénteken Florin Birta polgármester.
A szlovák kormánykoalíció megvitatja az Ukrajnával szembeni megtorló intézkedéseket, miután az leállította az orosz gáz szállítását a területén keresztül Szlovákiába – közölte Robert Fico szlovák miniszter
A nyugdíjazásra vonatkozó rossz törvény miatt a belügyminisztérium az elmúlt 15 évben 35 ezer tapasztalt rendőrt veszített el – jelentette ki Cătălin Predoiu belügyminiszter.
Donald Trump meghatározó lehet a háború befejezésében – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
A svájci konyha közkedvelt fogása a sajttal töltött krumpli, sertéssülttel kiegészítve pedig fenomenális ételt tehetünk az asztalra.
Január végére várható, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) döntsön a Călin Georgescu által az elnökválasztás első fordulójának eredményét érvénytelenítő alkotmánybírósági döntés elleni panaszról.
Az egyik friss igazolás Giovani Ghimfuș támadó középpályás, aki a Concordia Chiajna csapatától érkezik, a másik érkező Sebastian Árpád Mailat szélső támadó, aki legutóbb a Suwon Bluewings játékosa volt.
Számos erdélyi helyszínt ajánl a CNN azon úti célok között, amelyeket érdemesnek tart meglátogatni a 2025-ös évben a világon.