Az áram ára a következő időszakban legalább 10–15 százalékkal csökkenhet, a magas tarifák egyik oka Romániában a kereskedelmi piac működése – jelentette be Bogdan Ivan.
Románia számos módon profitálhat abból, hogy Nicușor Dan elnök részt vesz a Donald Trump által kezdeményezett Béketanácsban, annak ellenére, hogy az ország kezdetben csak megfigyelői státuszban lesz jelen.
Hideg időre, havazásra és szélre figyelmeztető, sárga jelzésű riasztásokat adott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia területének mintegy felére.
Nicușor Dan államfő kedden találkozik a kormánykoalíció vezetőivel a Cotroceni-palotában – közölte az elnöki hivatal.
Volodimir Zelenszkij elnök hátfőn kijelentette, hogy Oroszország új, nagyszabású támadásokat készít elő Ukrajna energiainfrastruktúrája ellen, miközben Kijev tárgyalócsoportja Genfbe érkezett.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem fogja támogatni az állami költségvetést, ha a párt által javasolt szociális csomag nem kerül bele, és ha a helyi beruházások nem folytatódnak „a tavalyi szinten” – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Nem csökkentik 10 százalékkal a kórházakban, a mentőszolgálatnál és a sürgősségen dolgozók jövedelmét – közölte hétfőn a Facebook-oldalán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kormánykoalíció aznapi döntéseire utalva.
A szenátus hétfőn elutasította azt a törvénytervezetet, amelyik szerint 2026-ban és 2027-ben a politikai pártok nem részesülnek költségvetési támogatásban.
A kormánykoalíció vezetői hétfőn úgy döntöttek, hogy módosításokat hajtanak végre a helyi adók és illetékek rendszerében. Az adók csökkenhetnek a fogyatékkal élő személyek, valamint a régi lakóingatlanok tulajdonosai esetében.
Kolozsváron mutatják be Maksay Ágnes Jókai Erdélyben című dokumentumfilmjét – közölte a szervező Magyarország kolozsvári főkonzulátusa. Az alkotást további, más helyszíneken is láthatja a közönség.
Gazdag kulturális programkínálattal várja az érdeklődőket február 21. és 23. között a 34. Mátyás-napok. A Hunyadi Mátyás születésnapjához kapcsolódó rendezvénysorozat Kolozsvár világhírű uralkodójának emléke előtt tiszteleg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
A romániai engedélyezett sertés- és sertéshústermelők helyzete kritikus a felvásárlási árak gyors csökkenése miatt, miközben a tényleges termelési költségek emelkednek.
Medvetámadás érte egy helyi juhászt a Maros megyei Nyomát külterületén: a férfi a nyáját védte, amikor rátámadt a két bocsával kóborló nagyvad. A sérültet kórházba szállították, állapota stabil, nincs életveszélyben.
Sepsiszentgyörgyön a rendőrség által nyilvántartott, visszaeső tizenéves fiút ismét azon kapták, hogy személygépkocsit „kötött el”. A korábban indított büntetőeljárást az újabb lopásért a bíróság harmincnapos előzetes letartóztatással egészítette ki.
A következő két hétben országszerte hőmérséklet-ingadozásra és szinte napi jelleggel csapadékra kell számítani - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) február 16-március 1. közötti előrejelzéséből.
Több mint 10 ezer választópolgár aláírásával nyomatékosítva kérte hétfőn az adócsökkentés lehetővé tételét a kormánytól Korodi Attila csíkszeredai, Nagy Zoltán gyergyószentmiklósi és Szakács-Paál István székelyudvarhelyi polgármester.
Pengeváltás előzte meg a bukaresti kormánykoalíció vezetőinek hétfői ülését: a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Mentsétek meg Romániát Szövetég (USR) politikusai intéztek kirohanást egymás ellen.