Továbbra is napirenden van, hogy a bukaresti koalíciós pártok közül a legnagyobb frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) kilép a kormányból – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
A lakossági földgáz végfelhasználói ára április elseje után nem fogja meghaladni a jelenlegi maximális szintet, mert a kormány egy új, átlátható árszabályozási rendszert vezet be – jelentette ki szerdán Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.
Tavaly tavasszal, bő fél évvel a halála előtt életútinterjút adott a Krónikának Aulich Sándor, a Kovászna megyei Securitate 1973 és 1984 közötti parancsnoka. Az volt a kérése: ne jelenjen meg életében az interjú. Az ezredes december közepén hunyt el.
Zöld jelzést kapott az új sóbánya kiépítése a Kolozs megyei Palackoson, miután a beruházó megszerezte a szükséges engedélyeket. A több szakaszban, akár 30 millió euróból megvalósuló projekt munkahelyeket teremt, és a térség gazdasági fellendülését ígéri.
A bírói és ügyészi különnyugdíjak alkotmánybíróság által is jóváhagyott reformja az első lépés az emberek állam iránti bizalmát gyengítő méltánytalanságok felszámolása felé – jelentette ki egy szerdai videóüzenetben Ilie Bolojan miniszterelnök.
Jótékonysági estnek ad otthont március elsején a marosvásárhelyi Kultúrpalota, a bevételt két, súlyos lakhatási gondokkal küzdő Maros megyei család megsegítésére fordítják.
Közzétette az energiaügyi minisztériumazt a rendelettervezetet, amely azt rögzíti, hogy a jelenlegi árkorlátozási és kompenzációs rendszer lejárta után hogyan alakulnak majd a földgázpiacon a háztartási végfelhasználókra alkalmazandó intézkedések.
Felhívással fordult szerdán a marosvásárhelyi magyarsághoz a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), arra kérve a közösség tagjait, hogy vegyenek részt a március 10-i, székely szabadság napi megemlékezésen és felvonuláson.
Üdvözölte az államfő, a miniszterelnök és a bukaresti koalíciót alkotó pártok vezetői az alkotmánybíróság döntését a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetről.
Románia öt éven belül kezdhet érdemben tárgyalni az euróövezethez való csatlakozás időpontjáról, ha sikerül tartósan 3 százalék alá csökkenteni a költségvetési hiányt – jelentette ki szerdán Mugur Isărescu a román euró esetleges bevezetése kapcsán.
A Román Nemzeti Bank (BNR) a korábbi 3,7 százalékról 3,9 százalékra emelte a 2026 végére vonatkozó inflációs előrejelzését, és arra számít, hogy az éves infláció 2027 végére 2,7 százalékra csökken – jelentette be szerdán Mugur Isărescu jegybankelnök.
Konkrét eredmények nélkül, de némi előrelépéssel értek véget szerdán Genfben az amerikai közvetítéssel Ukrajna és Oroszország között tető alá hozott fegyverszüneti tárgyalások.
A fejlesztési minisztérium közzétette honlapján a közigazgatási intézkedéscsomag utolsó, a kormánykoalíció által elfogadott változatát – tájékoztatott szerdán az RMDSZ sajtóirodája.
Havazásra és erős szélre figyelmeztető narancssárga és sárga riasztásokat adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) 25 megyére és Bukarestre. Az ország többi részén is hideg idő és havazás várható csütörtök reggelig.
Alkotmányosnak minősítette szerdai ülésén az alkotmánybíróság a bírák és ügyészek nyugdíjazásáról szóló törvény módosítását, amely csökkenti a különleges nyugdíjak összegét, és fokozatosan emeli a nyugdíjkorhatárt.
Megszavazta a román parlament mindkét háza a törvénytervezetet, amely 2026-ot Márton Áron-emlékévvé nyilvánítja, és egyben megemlékezik a püspök születésének 130. évfordulójáról is.
Kárörömmel átitatott bejegyzést tett közzé Ludovic Orban korábbi román miniszterelnök annak kapcsán, hogy Ukrajna nem indítja újra Magyarország irányába a Barátság kőolajvezetéken érkező kőolajszállítást.
A koalícióban nem volt szó a Szociáldemokrata Párt (PSD) szolidaritási csomagjáról – jelentette ki kedd este Ilie Bolojan miniszterelnök, leszögezve egyúttal, hogy egyetlen olyan javaslatot sem fognak támogatni, amelynek nincs biztosítva a finanszírozása.