Szerdán megnyílik a forgalom előtt a moldvai (A7-es) autópálya két szakasza Buzău és Râmnicu Sărat között.
Négy év és három hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte hétfőn első fokon a bukaresti törvényszék Tudor Dumát kábítószer-kereskedelem, kábítószer-birtoklás és a fegyverekre vonatkozó jogszabályok áthágása miatt.
Hétfőn több mint 900 személyt – tanulókat, tanárokat, adminisztratív és kisegítő személyzetet – evakuáltak három nagybányai oktatási intézményből, miután erős gázszagot észleltek az épületekben.
Oroszország vasárnapra virradóra nagyszabású rakéta- és dróntámadást indított Ukrajna ellen.
Josep Borrell, az EU külügyi főképviselője állítólagos „meggyőző” bizonyítékokról tájékoztatta az európai nemzeteket Oroszországnak szánt „halálos segédeszköz” kínai gyártásáról, az uniós külügyminiszterek közelgő találkozója előtt – jelentette a német <a href="https://www.faz.net/akt
Donald Trump megválasztott elnök csütörtökön kijelentette, hogy kormánya az orosz-ukrán háborúra fog összpontosítani.
Elkezdték utalni a gazdáknak az aszálykárenyhítő juttatásokat – közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján Florin Barbu mezőgazdasági miniszter. Lapunknak nemrég falugazdász arra panaszkodott, hogy nem egységes kritériumok szerint mérték fel az aszálykárokat.
Az északkelet-lengyelországi Redzikowóban hivatalosan is felavatták szerdán az amerikai rakétavédelmi rendszer európai részét (EPAA) képező rakétavédelmi bázist.
A legfelsőbb bíróság szerdai döntése értelmében vizsgálati fogságban marad Marta Dalida Achim, a tisztségéből felfüggesztett ügyvédnő, aki a gyanú szerint bérgyilkost fogadott a fia haláláért általa felelősnek tartott három személy meggyilkolására.
Többet kell tennünk annak érdekében, hogy Ukrajna továbbra is harcban maradhasson, képes legyen a lehető legnagyobb mértékben visszaverni a háborúban az orosz támadást és megakadályozni, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök sikerrel járjon.
Kétszáz harckocsit veszített az ukrán hadsereg a kurszki régióban az ott augusztus elején elindított támadásának kezdete óta – közölte kedden az orosz védelmi minisztérium.
A városon élő romániaiak közel egyharmada (32 százaléka) kipróbálta már a digitális méregtelenítést, 62 százalékuk pedig néhány napra szüneteltette az internet és a digitális eszközök használatát – derül ki egy friss felmérésből.
Sorin Moldovan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselője kedden kijelentette, hogy 2030-ban érkeznek Romániába az első amerikai F-35-ös vadászgépek, amelyek beszerzéséről aznap fogadott el törvénytervezetet a képviselőház.
Meghalt kedden Silviu Prigoană üzletember a Brassó megyei Törcsváron, miközben több személy társaságában ebédelt egy vendéglőben.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) törvénymódosítással kitiltaná a játéktermekből a 21 év alatti fiatalokat is – közölte kedden Adrian Cozma képviselő.
Döntő házként fogadta el kedden a képviselőház azt a tervezetet, amely értelmében a más országban akkreditált felsőoktatási intézményben tanulmányait végző egyetemisták és doktoranduszok is járulékfizetés nélkül jogosultak egészségbiztosításra.
A világ legkisebb mesterséges szívét fejlesztették ki a jászvásári Grigore T. Popa Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem hallgatói, akik kedden Japánban képviselik az országot egy világverseny döntőjében.
Első házként elfogadta hétfőn a szenátus azt a törvénytervezetet, amely szerint balesetokozás esetén harmadával nő a járművek tiltott átengedésének büntetési tétele; ha a baleset áldozatokat követel, szintén egyharmaddal nő a büntetési tétel.