Hirdetés

Lemondását lengette be az egészségügyi miniszter

lemondás

Alexandru Rogobete (jobbra) lemond tisztségéről, ha nem készül el az CNAS új informatikai rendszere

Fotó: Facebook/Alexandru Rogobete

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap kijelentette, lemond a tisztségéről, ha nem készül el az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) új informatikai rendszere.

Hírösszefoglaló

2025. július 06., 16:432025. július 06., 16:43

A Digi24 televíziónak adott interjúban Rogobete emlékeztetett, hogy a tárca 400 millió eurót kap az uniós helyreállítási alapból, és az összeg jelentős részét digitalizálásra költik. Az egyik legjelentősebb beruházásnak a CNAS új informatikai rendszerének kialakítását nevezte.

Ha ez nem valósul meg, lemond a miniszteri tisztségről, mert „ez mindenki kudarca lenne” – jelentette ki.

Hirdetés

A tárcavezető emlékeztetett arra is, hogy az új platform hozzáférést biztosít majd az egészségügyi szolgáltatóknak a páciensek elektronikus dossziéjához, megkönnyíti az elektronikus vény használatát, és telefonról is elérhető lesz. Beindításának határideje 2026 decembere.

A miniszter azt is elmondta, hogy

„rövidesen” az egészségügyi szolgáltatások esetében is bevezetik a visszaigazoló SMS-t.

Az elmúlt években több olyan esetre is fény derült, amikor fiktív szolgáltatásokat számoltak el az orvosok. Az ilyen helyzetek megelőzése érdekében a páciensnek SMS-ben kell majd érvényesítenie a szolgáltatást, ahogyan az a banki tranzakcióknál is történik – idézte az Agerpres Rogobetet.

korábban írtuk

Tüntetnek hétfőn az egészségügyi és az oktatási szakszervezetek
Tüntetnek hétfőn az egészségügyi és az oktatási szakszervezetek

A kormány adóügyi intézkedései ellen tiltakoznak hétfőn a parlament épülete előtt az egészségügyi dolgozókat tömörítő Sanitas szakszervezeti szövetség, valamint az oktatási szakszervezetek tagjai.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

A közalkalmazotti átlagnyugdíj kilencszeresét kapják kézhez a volt bírák és ügyészek

A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.

A közalkalmazotti átlagnyugdíj kilencszeresét kapják kézhez a volt bírák és ügyészek
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Polgári és katonai felhasználású autópálya épül Moldvában uniós pénzből

Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken közölte, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a két moldvai autópálya-szakasz – Jászvásár (Iași)-Ungheni és Suceava-Siret – finanszírozását a SAFE védelmi hitelkeretből.

Polgári és katonai felhasználású autópálya épül Moldvában uniós pénzből
2026. január 16., péntek

A táblabíróság sem sieti el az ítéletet a kifogásolt alkotmánybírák ügyében

A bukaresti ítélőtábla bírája, Olimpiea Crețeanu pénteken január 30-ára halasztotta annak a keresetnek az elbírálását, amelyben Silvia Uscov ügyvédnő két alkotmánybíró – Mihai Busuioc és Dacian Cosmin Dragoș – tisztségből való felfüggesztését kéri.

A táblabíróság sem sieti el az ítéletet a kifogásolt alkotmánybírák ügyében
2026. január 16., péntek

„Mars Moszkvába!” – Az ellentüntető sem úszta meg bírság nélkül

A bukaresti csendőrség ezer lejre bírságolta egy motorkerékpáros férfit, aki csütörtök este megállt az Egyetem téren tüntetők közelében, majd lézerprojektorral egy üzenetet vetített az egyik közeli épületre.

„Mars Moszkvába!” – Az ellentüntető sem úszta meg bírság nélkül
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Újult erővel tér vissza a fagyos időjárás

Az elkövetkező napokban országszerte rendkívül hideg idő várható, az éjszakák fagyosak lesznek, de vegyes csapadékre és heves szélre is számítani lehet az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) pénteken közzétett előrejelzése szerint.

Újult erővel tér vissza a fagyos időjárás
2026. január 16., péntek

Különleges nyugdíjak: ismét halasztott az alkotmánybíróság

Bár ezúttal mind a kilenc alkotmánybíró az ülésteremben tartózkodott, pénteken sem hozott döntést az alkotmánybíróság a bírák és ügyészek különleges nyugdíjának csökkentéséről, valamint a nyugdíjkorhatáruk emeléséről szóló törvényről.

Különleges nyugdíjak: ismét halasztott az alkotmánybíróság
2026. január 16., péntek

Nem volt mentes incidensektől a bukaresti tüntetés, könnygázt is bevetetettek a csendőrök

A fővárosi csendőrség négy bírságot rótt ki összesen 10 400 lej értékben, és kezdeményezte a bűntetőeljárás elindítását egy személy ellen hatósági közeg bántalmazása miatt a bukaresti Győzelem téren csütörtök este szervezett tüntetésen történtek miatt.

Nem volt mentes incidensektől a bukaresti tüntetés, könnygázt is bevetetettek a csendőrök
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

„Visszavennék államukat” a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvény ellen tüntető románok

A fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító törvénymódosítás, a decemberben kihirdetett úgynevezett Vexler-törvény ellen rendeztek tüntetést Bukarestben.

„Visszavennék államukat” a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvény ellen tüntető románok
2026. január 15., csütörtök

Mikroműanyag kerülhet a Fekete-tengerből a fogyasztók tányérjára

A vízi élővilág jelentős mértékben szennyezett mikroműanyaggal – derül ki a konstancai Grigore Antipa-intézet szakembereinek friss tanulmányából. A mikroműanyag az emberi egészségre is komoly kockázatot jelent.

Mikroműanyag kerülhet a Fekete-tengerből a fogyasztók tányérjára
2026. január 15., csütörtök

Enyhülés után újabb lehűlés: visszatér a szokatlanul hideg időjárás

Az Országos Meteorológiai Szolgálat sárga riasztást adott ki kemény fagy miatt Moldva négy megyéjére, emellett az egész országra kiterjedő hideg időjárásra, vegyes halmazállapotú csapadékra és erős széllökésekre figyelmeztető előrejelzést is közzétett.

Enyhülés után újabb lehűlés: visszatér a szokatlanul hideg időjárás
Hirdetés
Hirdetés